Megismerni Budapestet
Posted by Inside_Anxiety_4443@reddit | budapest | View on Reddit | 39 comments
Sziasztok!
Évek óta fent élek Budapesten, de az egyetem miatt nem volt túl sok időm még felfedezni és rájöttem, hogy alapvető kulturális és történelmi jelentőségű helyeket nem ismerek.
Voltam már a Vígszínházban, Madáchban, a Terror Házában, a Szépművészeti Múzeumban, de nagyjából itt kifújt a dolog, sosem jártam pl. Hűvösvölgyben, a budai hegyekben, a kerületem/környékem leszámítva nem ismerem a helyiek által kedvelt helyeket és sok alap dolog is kimaradt szerintem.
Viszont nagyon szeretném megismerni a várost, mind kulturális, mind történelmi szempontból és mind a “mai” jó, akár eldugott kis helyeket, ahova a helyi lakosok járnak. Tudnátok ilyeneket ajánlani, akár kerületekre lebontva? Lehet ez egy kávéház, egy szép épület, valamilyen kiállítás, vagy akár egy útvonal, amit valamilyen (fent említett) okból érdemes megnézni. Mind a klasszikus turistahelyek, mind a kevésbé ismert, de megérős ötletek is érdekelnek:)
Voltam már 1-2 pestbudai sétán, azok tetszettek, de szeretném magamtól is felfedezni a várost és igazán helyivé válni. Gondoltam már arra is, hogy kiválasztok egy-egy villamosvonalat és végigjárom, hogy megismerjem a városképet.
Bármilyen programot szívesen hallgatok, sőt ha valakinek van valamilyen “legendája”, érdekessége, “sztereotípiája” egy-egy helyről, kerületről, akkor azt is szívesen várom:) (esetleg olyan weboldalakat, akik hitelesen írnak ezekről)
Előre is köszönöm a segítséget!☺️
Superb-Sock-3348@reddit
Többséget már írtak mások is, de amik hirtelen eszembe jutottak kerületi szinten, hátha valami hasznos lehet - teljesen szubjektíven: (pár kerület kimaradt, ahol nekem sincs túl sok ismeretem)
Solution_Better@reddit
Hospital in the Rock
BudgetNOPE@reddit
Kerületekre bontva a legjobb helyek szerintem:
I. Kerület: A budai várnak a nyugatra néző sétánya az gyönyörű ősszel és nem túl sokan járnak oda, inkább eltévedt turisták vagy helyiek
III. Kerület: Római part egész szakasza
IV. Kerület: Népsziget, főleg nyáron járnak oda az újpestiek
VI. Kerület: A nyugati mellett lévő kisutcák mindig gyönyörűek a naplementében és tele van jobbnál jobb bárokkal
VIII. Kerület: Kálvin tértől séta a Keletiig a Krúdy és József utcán át, bár ezt valszeg ismered mert emlékeim szerint ott berúgtunk egyszer 😆
XIII. Kerület: Béke tér és környéke szlalomban (ez inkább csak modern épületek és szép fák (wow))
XIV. Kerület: Rákos-patak végig szép, mindenki ott sétáltatják a kutyákat
Így fejből ezeket tudom mondani, de amúgy amiket most én magamban szeretek programozni, az a dumaszínház és a művészmozik. Lehet hogy nem jön be egyből, de kipróbálni érdemesek! :)
Ha még túrázni akarsz akkor pedig a BEAC-nál tudsz random csoportokkal menni kisebb-nagyobb túrára vezetéssel
Inside_Anxiety_4443@reddit (OP)
Jujjj haha és tényleg!😆 jó környék is az:D Köszönöm a tippeket, felirtam a listamra😊
your_lightning_love@reddit
Töltsd le a Budapest bejáró feladatokat, szinte mindegyik kerület megismerhető játékos formában.
Roby1697@reddit
Lehet ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de szerintem sétálj egy nagyot Józsefvárosban, és meglátod milyen Budapest a valóságban. Ezt nem pejoratívan értem, a nyolcadik kerület megmutatja Budapest szép (Palotanegyed: Nemzeti Muzeum, Mikszath Kalman tér, Szabó Ervin könyvtár, Corvin negyed: Corvin köz, Corvin Sétány, Pál utcai fiuk szobra, illetve Orczy kert, Füvészkert, Tisztviselőtelep- ezt most a teljesség igénye nélkül írtam), kevésbé szép (Józsefvarosi piac, Baross utca, Pápa ter), és multikulti oldalát (pl, Népszinház utca- nem egy olyan bolt van ahol magyar szót nem is hallasz, a Kasmir éttermet pedig bátran ajánlom 😁).
A fent felsorolt helyek mindegyikére érdemes ellátogatni szerintem, mert nagyon autentikus élményt adnak a fővárosról.
TralfZog@reddit
Este pedig a Gólya!
Quiet_Observer95@reddit
Gólya is itt van, egy fröccsre megéri betérni 😊
Roby1697@reddit
Uhh igen, főleg nyáron, és kiülni a tetőtérre. Ami kicsit nieche hely, de nagyon jó fröccsözni, az a Cintányéros borozó, a Tömő utcában (a Grundtól kicsit bentebb). Ha minden u.a mint tavaly, akkor szerdán van zorongaelőadás is 😁
kadarjobbvolt@reddit
ez így van, sokan nem értik, hogy miért a kedvenc kerületem a 8, de az nem szeretheti igazán Bp-t, aki ódzkodik a nyolctól
Roby1697@reddit
Igen, sokan a régi híre miatt nagyon veszélyesnek tartják még mindig, de szerintem nem rosszabb mint a Bulinegyed vagy akár Ferencváros. Sőt most alakult meg a helyi polgárőrség, szóval az önkori tényleg sokat dolgozik a kerület biztonságán.
Kopernik88@reddit
Róth Miksa múzeum (https://www.rothmuzeum.hu/), a 19-20. századforduló legjelentősebb üvegfestő művésze, számos épületben láthatók a művei.
Ráth György-villa, szecessziós iparművészet, ha már az Iparművészeti évek óta zárva: https://www.imm.hu/hu/contents/262,R%C3%A1th+Gy%C3%B6rgy-villa
Fiumei-úti temető, Kossuth, Deák stb. monumentális síremlékeivel
Kiscelli Múzeum - Budapesti várostörténeti múzeum változatos időszakos kiállításokkal: http://www.kiscellimuzeum.hu/
Óbudai Gázgyár: hivatalosan nem látogatható, csak vezetéssel, de a Dunapart felől (ami önmagában érdekes) be lehet menni a területre, magába az épületekbe nem. Mellette van a Gázgyári lakótelep, és nem messze különös ellenpontként a Graphisoft park a modern épületeivel és szobraival.
Borago70@reddit
Ráth György Villa 5*
esernyo88@reddit
A Gázgyárba van vezetett séta, nagyon érdekes és nagyon ajánlom!!!
esernyo88@reddit
budapestscenes.com nagyon érdekes helyekre visz be: a Csepel Művek bunkereibe és a kőbányai pincerendszerbe. Amúgy mindkettő zárt, és a leginformatívabb, legérdekesebb, legösszeszedettebb túrák
Embarrassed-Plenty-2@reddit
Ha nem csak sétálni szeretnél hanem érdekességeket is megtudni a városról, akkor egy városi nyomozás, mint a mysteryhunt.city egy tök jó módja ennek.
anniexbrobeck@reddit
Gyerekvasút, peak 20. századi történelem. bár már nem annyira múltban ragadt, mint mikor én jártam oda, de azért a hagyományokat szerintem még őrzik. meg budai hegyek, érdemes lehet az Erzsébet kilátót megnézni (Virágvölgytől nem olyan meredek, jobban jársz onnan, mint Jánoshegyről), vagy a Kaán Károly kilátóba felmenni. Hűvösvölgyben meg van múzeum az állomáson az úttörővasútról. ha okos gyereket fogsz ki a vonaton vagy az állomáson, akkor tud mesélni a történetéről, de ha kevésbé okos, akkor is van segédlet a táskájában, majd abból puskázik😃
anon123456seven@reddit
Would you advise going from the cogwheel railway to the children's railway and then up to the lookout tower? I'm planning my trip now and little bit confused on exactly which is the best way up to the Elizabeth lookout
kabavol@reddit
Sokan foglalkoznak vezetett városi sétákkal. Velük pl. voltam többször is, mindegyik alkalom érdekes volt. https://hosszulepes.org A kerületről ahol élek, egy csomó érdekes dolgot tanultam.
Kobaljov@reddit
Van több csapat is akik fizetős vezetett sétákat tartanak sokféle témában, pl. Hosszúlépés, Sétaműhely, Budastep, Beyond Budapest, stb.
Pár éve Budapest 150. születésnapjára készült egy letölthető kiadvány is önvezetett sétákról minden kerületben (most hirtelen nem találtam)
Vannak év közben kerületi/országos ismétlődő események amikben vannak olcsó vagy máskor nem látogatható helyes vezetett séták is, pl. MKIK (Iparkamara, idegenvezetők): turisztikai világnap, idegenvezetők világnapja, nyári tematikus napok. Tavasszal Budapest 100, ősszel Kulturális Örökség Napjai, Ars Sacra Fesztivál, Pozsonyi Piknik, Zsidó Fesztivál, Kutatók Éjszakája. Nemzeti Emlékhelyek Napja. Kerületi pl tavasszal/ősszel a XI-ben a Bartók északi része mentén az Eleven Tavasz/Ősz vagy ősszel a Ménesi Piknik (szeptember elég sűrű szokott lenni programokkal)
Játékos felfedezéshez kipróbálhatod a geoládázást/geocachinget (van a magyar (geocaching.hu) és a nemzetközi (geocaching.com) némi átfedéssel és hasonlóságokkal, de a kettő nem ugyanaz)
CMDR_Flash@reddit
Metró múzeum, Deák tér, oda eljutsz valahogy, nagyjából 30 perc alatt végignézed az installációt, nagyon király dolog én nagyon szeretem, utána M2 -> Moszkva tér -> Városmajorra séta majd irány a fogaskerekű fel a Széchenyi hegyre. Ott tudsz bóklászni mindenfele. Akár gyermekvasúttal le a Hűvibe, ha már amúgy is írtad.
Ide még lábjegyzetnek, ha már metró, menj végig az M1 vonalán Vörösmarty tér -> Széchenyi gyógyfürdő. Onnan pedig vissza séta a Városligetből (ahol amúgy is van sok szép dolog), a Hősök téren át az Andrássy úton a Nagymező utcához, Operához.
De amúgy séta a várnegyedben, az mindig remek, vagy Gellért hegy, ott a Hadik kávéház, utána Feneketlen tó.
Azt hiszem ez kezdetnek megteszi.
latroknak_is@reddit
Fogaskereku kva jo :3
penguinlord9@reddit
Filozofusok kertjeben meginni 2 sort naplementekor evek ota bevalt csajozasi trukkom.
egyszeruen_1xu@reddit
Mondok egy kellemes sétát. 250es busz > Zöldike utca megálló. Péter-pàl utcán lesétalsz budafok belvárosàba.
Gyönyörűen látni ahogy fejlődött a város.
anyadpasija420@reddit
jolly presszo a boraroson. oda jar mindenki aki szamit
Exact-Ticket@reddit
Én azt javaslom, hogy kövess be helyeket, amik szimpinek tűnnek, pl. galériákat, kávézókat, stb, és a közösségi médiából értesülni fogsz majd, milyen eseményeik vannak, pl. felolvasó estek, könyvbemutatók, kiállítások, stb. Én emellett még rá szoktam nézni, hogy az ismerőseim miket követnek, mire jeleznek vissza, mindig szoktam találni jó progikat így (plusz pont, hogy ha látom, hogy beérdeklődte valaki, akkor könnyebben írok neki, hogy ven-e kedve jönni velem).
Purple_Class_4049@reddit
Én régen, amikor ugyanígy éreztem, elbuszoztam messzire és hazasétáltam. Covid idején pedig felkeltem hajnalban, és elbicikliztem Hűvösvölgybe vagy Hármashatár hegyre. Egyszer még Szentendréig is, de akkor már tényleg korán kellett indulni.
porcini_gnocchi@reddit
Nagyon ajánlom ezt a könyvet én nagyon szeretem tök sok érdekesség van benne és akár ennek mentén végig lehet sétálni a várost is
Borago70@reddit
Károly kert, + Petőfi múzeum; Régi Váci utca,+ Vásárcsarnok; Budán a Kertészeti Egyetem kertje és környéke; sajnos a budai várbarlang legutóbb zárva volt, a barlangkórház meg csak erős idegzetűeknek ajánlott sajnos. Margitsziget, Városliget
FovarosiBlog@reddit
A város megismeréséhez, alapozónak nagyon jó Török András: Nagy Budapest könyv. Ha a fő látványosságok már megvannak, akkor a Jonglez Publishing-nál a Secret Budapest.
FovarosiBlog@reddit
Holnap adják át a Citadellát, hétfőn lesz róla vezetett séta: pestbudaisetak.hu
YtcFine@reddit
A klasszikusok: Városliget-Andrássy út-Vigadó-Duna korzó; Kossuth tér-rakpart-Margit sziget; Vásárcsarnok-Szabihíd-Gellért hegytól a budai zöld turistajelzésen a Filozófusok kertjéig; Széll Kálmán tér-fogaskerekű-Normafa-Erzsébet kilátó és libegővel le
Kevésbé kezenfekvő egész napos progi: nagyon szép a Mátyásföldi villanegyed, Hévvel ki lehet jönni bicajjal és utána a Szilas menti bringaúton a Naplás tóig nagyon jó útvonal. Római parttól az Megyeri hídig aztán az ártéri erdő nagyon szép.
Nagyon városi: Blaha-Népszi-Mátyás tér- Rákóczi tér- Astoria, Kispesten a Wekerle telep is érdekes, meg nyilván a Budavári rész az kihagyhatatlan.
PetiB@reddit
A 23 - Nagy budapesti kerülethatározó könyvet ajánlom, mint szintén történelem és építészetkedvelő.
0burneraccount0@reddit
vernazza guideját olvasgasd
ZerzenBluburbs@reddit
ajánlom Török Andrástól a Budapest könyvet, nagyon érdekes sétákra visz, nem feltétlenül a mainstream turistaútvonalaknak megfelelően. jók Buza Péter könyvei is, a Kószálunk régi Pesten például bejárható és érdekes is.
Nekem is van pár személyes kedvencem, egyik se olyan nagy durranás, de érdemes megnézni: a Rózsák terén a neogótikus templom, Aquincumnál az amfiteátrum (kettő is van, én az Aquincum hévmegállónál lévőt jobban kedvelem), elég izgalmas végigsétálni a Népszínház utcán, kiváló házak vannak, de Zugló is megér pár sétát, leginkább az ottani villák miatt. Óbudán érdekes rész a Lajos utca környéke, ahol a már említett másik amfiteátrumot is meg lehet nézni, de a kisvendéglős-falusias Óbuda maradványai tök érdekesek (itt van a vendéglátóipari múzeum is), kár, hogy a piac már bezárt, ott a sarkon nagyon hangulatos körülmények között lehetett inni egy csapolt barna sört. A kisebb múzeumok is érdekesek, a Kiscelliben általában nagyon jók a kiállítások, most a telefonos és a városfotós is kifejezetten érdekes.
PetiB@reddit
Bedobom ide Zubreczki Dávid Templomséták Budapesten könyvét, meglepően sok templom van a városban, mondjuk nagy a város, az igaz, különösen 1950 óta, és ezek a templomok ráadásul igen sokszínűek is külsőre.
Additional_Help1071@reddit
egyik kedvencem a Gül baba türbéje a Margit hídnál, a közelében pedig a Darázs utcai lépcső is érdekes, 2 ház között egy konkrét túra útvonal indul…
Mist_Initial_1373@reddit
A Fekete Sas Kiadónak van egy Budapesti kultúrtörténeti séták sorozata. Ha azokat kiveszed könyvtárból, egy csomó saját sétát tudsz kreálni magadnak. Andrássy út, Kiskörút, Gellért-hegy, Margitsziget, Tabán, Krisztinaváros van belőlük, ha jól emlékszem.
Thomas-x-Thomas@reddit
Citadellára javaslom menj fel. Most lesz megnyítva vasárnap, azt hiszem.