Betelt a pohár, TISZA támogató lettem!

"Valamiért mindig az éreztette velem a szerb állam, hogy te inkább csak egy "másodrendű" állampolgár vagy, ne is nagyon tanulj meg szerbül, inkább hagyd is el az országot..." Légy szíves, kifejtenéd, itt mire gondolsz pontosan? Mármint, érdekel, miből született konkrétan ez a következtetés? Nagyon érdekes ezt számomra olvasni, mert én is vajdasági vagyok, magyar többségű településről származom, mégis teljesen más tapasztalataim vannak. Sokáig néptáncoltam, jártunk fellépésekre, fesztiválokra, többek között Magyarországra is. A magyarországi kortársaimnak rendszeres megjegyzése volt, hogy -milyen furcsa az akcentusod (mintha legalábbis valami angol lennék, nem magyar..) -ahhoz képest, hogy szerb vagy, egész jól megy a magyar. Nem is feltétlenül bántásból mondhatták, gondolom, csak tájékozatlanság, de rosszul esett akkor. Jöttek az általános iskolánkba magyarországi cserediákok, sokat készültünk a fogadásra, de hát az iskolánk akkor még a szocializmusban kapta az utolsó felújítását, és hát kicsit régimódi volt...annyit kaptam el füllel a beszélgetésükből ahogy pakoltunk, hogy fuuuuj, mi ez a putri. Ezekkel a szavakkal. Meg mindenki hozott egy karton vizet, mert hogy nem tudni, itt van-e. Volt, akit nem engedtek el a szülők, mert 'itt lövöldöznek'. Megjegyzem, akkor már majd' tíz éve vége volt mindennek... Egyetlen pozitív élményem egy harkányi lánnyal volt, aki nem mondta rám hogy szerb vagyok és jó a magyarom, csak elfogadott úgy ahogy vagyok. Ez nagyon jólesett. Anno haragudtam ez miatt a szüleimre, de itthon azt a neveltetést kaptam egész pici koromtól, hogy jobban kell beszélnem a szerbet, mint a szerbeknek, és akkor lovon vagyok. Ezt egy magyar többségű településről kivitelezni nem épp egyszerű, de sokat olvastam/hallgattam amit lehetett, és egyetemen, mikor csak szerbekkel/bosnyákokkal voltam körülvéve, volt időm rendesen elsajátítani a nyelvet. Az eleje nem volt épp a legkönnyebb, picit többet kellett nyomni a széket,mint az anyanyelvi beszélőknek, de belerázódtam. Soha egy rossz kommentárt nem kaptam se évfolyamtárstól, se professzortól. Az első szóbeli vizsgán nagyon féltem, gondolom, vétettem is nyelvtani hibákat, de teljes mértékben megértőek voltak. Együtt mentünk szórakozni is, tanultunk közösen, befogadtak maguk közé. (Ez az, amit magyarországi magyaroktól nem tapasztaltam.) Én voltam az évfolyamon mindenki magyarja:) volt még egy ruszin meg egy szlovák lány - mi voltunk a kisebbségi képviselet. És csak hogy tisztázzam, nem azért mentem itthon egyetemre, mert annyira csodálatosan jól beszéltem volna az államnyelvet, hanem mert annyira messze áll tőlem ez a magyar keserű mentalitás. Ez miatt előfordult már, hogy ha nyaraláson meghallok egy magyarországi magyar beszédet valahol a tömegben, inkább átváltunk angolra/szerbre, mert megtörtént már hogy az arcomba kaptam - én veszem el tőle a pénzét meg a megélhetését, mert hogy a fidesz van hatalmon. Amiről szintén én tehetek.....agyrém, na. Egy szó mint száz - kívánom hogy valami jó történjen végre az országgal, mert ez a pattanásig feszített állapot csak arra lett jó, hogy még nagyobb lett az utálkozás és a másik hibáztatása.