Cser-Palkovics levelet írt Magyarnak, miután arról értesült, hogy a Tisza Székesfehérvárra készül

Posted by Ok-Cartoonist-4458@reddit | hungary | View on Reddit | 39 comments

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere levelet írt Magyar Péternek azzal kapcsolatban, hogy az értesülései szerint a Tisza Párt november 30-án délután 4 órakor politikai nagygyűlést tervez tartani a városban.

Magyar Péter júliusban Orbán Viktor szokványos tusványosi előadásával párhuzamosan Székesfehérváron tartott hasonlóan nagyívű beszédet, amelyben határozottan kiállt a Tisza Nyugat- és Európa-pártisága mellett.

Cser-Palkovics a levelében azt írta, hogy a pártok közötti versenynek természetesen részét képezik a politikai rendezvények is, emellett tartja, amit nyáron, előző helyi rendezvénye kapcsán mondott a Tisza elnökének: „Fehérvár mindenkit, Önöket is tisztelettel fogadja, azonban fel kell hívjam a figyelmét néhány fontos körülményre!”

A polgármesternek arról nincs pontos információja, hogy a Tisza hol tervezi megtartani a rendezvényt, a szóban forgó időpont azonban Advent első vasárnapjára esik. Székesfehérváron ezen a napon, késő délután gyújtják meg az első gyertyát a város adventi koszorúján, és a karácsonyi fényeket is ekkor kapcsolják fel hagyományos programjaik részeként. Emellett zajlik már az adventi vásár is, ami érinti a történelmi belváros jelentős részét.

Cser-Palkovics András ezért arra kéri Magyart, hogy a rendezvényük helyszínének vagy időpontjának megválasztásakor, illetve a hatósághoz tett bejelentés és a közterület-használati engedély benyújtásakor a helyi adventi programokat vegyék figyelembe. A városi programok szervezői egyeztetésre is nyitottak, amennyiben a tiszások ezt igénylik. „Biztos vagyok abban, hogy egy kis jószándékkal megtalálható az a helyszín, ahol az Önök politikai nagygyűlése és Fehérvár közösségének adventi programjai nem ütköznek” – írta.

A Tisza Párt korábban azt közölte, hogy a jelöltállítási folyamat utolsó állomásaként november 30-án megtartják a harmadik pártkongresszusukat, ahol bemutatják a 106 egyéni képviselőjelöltjüket, akik elindulnak a 2026-os parlamenti választáson.

Magyar Péter nyilvánosan válaszolt Cser-Palkovicsnak, akit szívesen várnak az adventi karácsonyfa állításukon forralt borral vagy teával. A posztjában a Tisza országjárásának állomásaként hivatkozik a székesfehérvári eseményre.

A székesfehérvári polgármesterrel a nyáron készített interjút a 24.hu, amelyben a kormánypárton belüli polgári, adott esetben kritikus karakteréről is kérdeztük őt.

---------------------------------------------------------------
Magyar Péter válasza: https://www.facebook.com/cserpalkovicsandras/posts/1385792962903250?ref=embed_post
---------------------------------

Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönettel megkaptam a TISZA november 30-i székesfehérvári országjárásával kapcsolatos levelét.

Ahogy Ön is látta és tudja, a TISZA összes eddigi nagy székesfehérvári rendezvénye több ezer embert vonzott és mindig jó hangulatban, békében zajlott. Ugyanerre készülünk november 30-án 16 órakor is.

Szeretném megnyugtatni továbbá, hogy az Ön levele nélkül is tudtuk, hogy november 30. advent első vasárnapja.

Talán Ön is emlékszik rá, hogy a TISZA a tavalyi adventi országjárásán a “Mennyből az angyal” jótékonysági akció keretében kiemelt figyelmet fordított a nehézsorsú gyermekek és családok támogatására. Azokban a hetekben több ezer családnak segítettünk több tízmillió forint értékben. Igyekeztünk ajándékot vinni a gyermekotthonokban nevelkedő gyerekeknek is. Most is így fogunk tenni és minden adventi rendezvényünk a békéről, a szeretetről és az ünnepre való készülődésről is fog szólni a politika mellett.

Tisztelt Polgármester Úr!

Talán arra is emlékszik (az ország lakossága bizonyosan), hogy az Ön párttársai Menczer Tamás és Fülöp Attila voltak azok, akik egészen penetráns és embertelen módon megakadályozták, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő gyermekekhez eljussanak karácsonyra a jóérzésű magyarok ezrei által felajánlott csodálatos ajándékok. Megköszönöm, ha jelzi a fideszes verőembereknek, hogy miről is szól az adventi időszak.

A rendezvényünk helyszínével kapcsolatban szeretném megnyugtatni. A kollegáim, szívesen egyeztetnek a város vezetésével és a hatóságokkal. Biztos vagyok benne, hogy megfér két békés rendezvény a csodálatos városukban.

Tisztelt Polgármester Úr!

A hagyományos adventi gyertyagyújtásuk után, rengeteg fehérvárival közösen szeretettel látjuk Önt és kedves családját is a TISZA rendezvényének végén a karácsonyfa állításon szép karácsonyi zenével és egy pohár forralt borral/teával

Tisztelettel,

Magyar Péter
---------------------------------

Én véleményem: Végre kommunikációval meg lehetett ezt oldani. Ha ilyen lenne a magyar politika akkor talán az ország mentalitása is jobb lenne.