Itt ülök a monitor előtt szombaton este 8-kor, van egy kis plusz meló, megcsinálom hétfőre, mindenki örül, kifizetik, helo. Nem tudom, csinálom mert kell a pénz és becsületes munka, meg is fizetik - de mégis valahogy olyan keserű az egész.

Mert itt van ez a - hát én nem tudom igazán már minek nevezzem, elfogytak a jelzők régesrég - parazita (ez jó) pedig azzal, hogy a saját országát, a népét árulja el, az ellen szervezkedik, az állampolgárokat fenyegeti és listázza az állampárt bűzös, betyárkörtés valagából kilógva milliókat kaszál. Gyakorlatilag bűnözéssel keresi a kenyerét hosszú, hosszú évek óta az állampárt hathatós támogatásával és bíztatására.

Egy ilyen rémesen, borzasztóan, nyomasztóan ostoba és velejéig romlott fehérjehalmaz. Ez és a társai, a főnökei, ezek ülnek a nyakunkban, ezeknek termeljük az adót, ezeknek gürizünk.

Én nem tudom, igazán. Ilyen emberekkel élünk együtt. Ezek a büszkék. Ezek a menők. Ezek a krém. Büntetlenül csinálhatják mert tudják, hogy orbán országában nem érheti őket hátrány. A mi zsírunkon híznak.

Nem tudom tényleg. Régen elfogytak a szavak. De lássa csak mindenki, hogy kik ezek és hogyan gondolkodnak. Az ilyenek álltak fegyverrel a fagyos víz mellett, az ilyenek ölték gyilkos vigyorral a pofájukon a magyart. Mindenkit, aki nem tetszett nekik. Ezeket el kell takarítani örökre, vagy végünk van.

Most nézem, nem is 8, lassan 10 óra. Mi a faszt keresek még itt, basszameg, na jó.

Rohadj el ambrózy, ne legyen egy nyugodt estéd életed végéig, te köpedék szar. Ezt üzenem neked is meg az összes mocsok társadnak.