SOS autosiskola rant
Posted by orbanpainter@reddit | CartalkHungary | View on Reddit | 6 comments
Budapesten járok tanulni vezetni. Már korábban írtam ide, amikor nem voltam elégedett az oktatás színvonalával, illetve akkor még nem fogalmazódott meg bennem ennyire erősen, mert totál tapasztalatlan voltam mind vezetés, mind a vezetés tanulása terén. Azt gondoltam, hogy valszeg én vagyok túl béna, és majd idővel jobban megy, az első vizsgáig nem ugráltam hanem kiseggeltem.
Azóta váltottam iskolát és oktatót, és szerencsére most az oktató tényleg tanít. Képes rà, akarja és érzem, hogy én is fejlődök.
Erdekes, hogy az előző oktatòmmal 50+ óra, közel 500k huf és egy bukott forgalmi vizsga után azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt pár óra alatt többet léptem előre (persze még mindig nem tudok önállóan vezetni, de legalább haladok afelé). És már nem nyomaszt az óra elötti naptól kezdve a vezetés.
Igaz az új oktató nem telefonozik végig miközben tanítania kéne. Meg nem ideges lesz, ha valamit nem pont jól csinálok. Hanem érthetően elmondja, rávezet, esetleg megpróbáljuk újra. Nem üvöltözik és nem önti rám, hogy majd ezt meg azt fogom rosszul csinálni, és hogy majd elveszik a jogsimat és jöhetek vissza (ezt kb a 4 alkalom után mondta, sick), meg vasúti átjárónál, hogy itt meghalok ha nem tudom már mér…az agyam kitörölte, hogy miért…30+ éves vagyok, nyílván nem akarok meghalni a vasúti sineken.
Nagy szerencse, hogy a vizsgám nem sikerült és nem totál tudatlanul kerültem ki. Persze esély sem sok volt rá.
Szóval nyilván sokkal előbb kellett volna váltanom, de már ez van.
Az viszont még érdekes, hogy az SOS jogsi egy szóval sem kérdezte, hogy miért váltok, ó vagy teszem azt pár tíz óra után felhívnák a diákot, hogy minden oke, mik a tapasztalatok. Miután váltottam sem érdekelte őket, hogy miért. Lehetnék naív: talán nem szeretnének kiemelkedő szolgáltatàst nyújtani? Vagy miért nem gyűjtik be az ügyfeleik véleményét, tapasztalatait? Gondolom, hogy ők egészen másba vannak.
Szóval sok sikert a további oktatáshoz SOS.
Beginning-Worry-6891@reddit
Megtudnád írni privátban hogy kinél vezettél? Ott szeretném elkezdeni a jogsit és lehetőleg kihagynám azt az oktatót!
misukapitany@reddit
Szia! :) bocsi, hogy csak most: Ferencz Tiborra esett a választásom. Eltoltam egy időre a vezetést, így csak most fogok nála kezdeni. Telefonban nagyon jó arcnak tűnik, értékelésekben is jókat olvastam róla. Hajrá!
Severe-Ad1646@reddit
haho:) Fernczy Tibor a Sos Jogsinal volt oktato? Milyen tapasztalatod volt vele? Mi is most tervezunk oktatot valasztani. Koszi elore is!
Illetve ha barkinek van pozitiv tapasztalata oktatoval, nagyon megkoszonnem az ajanlatokat:)!
Careful_Road1561@reddit
Szia! Már vezettél nála? Ha nem, akkor semmiképpen ne jelentkezz hozzá ha teheted. Az az igazság, hogy nekem is szimpi volt telefonba, és ezért kerültem hozzá.
Az első 5 órán csak egy piacon köröztünk. Borzasztóan félti a kocsiját, es emiatt folyamatosan feszült. Iszonyú lekezelő, passzív-agresszív tud lenni. Rengetegszer óra közben megállít, hogy vásárolni tudjon.
Alapvetően nem vagyok egyáltalán önbizalomhiányos, de nála teljesen azt hittem hogy én vagyok a béna, és nem tudok, nem is fogok tudni soha vezetni. 50+ óra után mentem el vizsgázni, ahol realizáltam, hogy igazából semennyire nem tudom kezelni a kocsit, mert az órák alatt állandóan a kormányt, es a váltót fogta, illetve a pedálokat is folyton nyomkodta. A kulcsot sosem engedte elforgatni, ahogy a kéziféket sem húzhattam be sosem. Volt hogy azt mondta hogy letöri a kezem ha így váltok.
Ha teheted, mindenképp kerüld el. Ha meg nála vagy es rossznak érzed, mindenképpen válts oktatót (inkább sulit is), mert nem fog javulni. Egyébként remekül csinálja, hogy miután egy idegbedeg tahó volt, néha kedvesen próbál viselkedni, hogy ott tartson magánál.
Kevés emberre haragszom úgy igazán az életemben, de őt sajnos egy kifejezetten rossz szándekú, ellenségeskedő, kicsinyes, pénzéhes embernek tartom.
Én a sikertelen vizsgám után közöltem vele hogy abbahagyom nála, és utána az új oktatómnál elég hamar levizsgáztam szerencsére. Ha mindezt előbb tudom, akkor jó párszáz ezerrel vastagabb lennék most.
Ha te nála vagy, akkor hogy éled meg eddig a dolgot?
misukapitany@reddit
Őszintén sajnálom, hogy ilyen borzalmas tapasztalatod volt! :( én most tervezek oktatót választani, náluk fogok vezetni. Picit aggódom, hogy ne fogjak ki egy ilyen ideggyenge barmot, mert akkor kitérek a hitemből. Esetleg privátban megírnád, ki volt az oktatód, hogy semmiképp se őt válasszam? 🥹 a 11. kerületi oktatók közül szeretnék menni valakihez
RelationshipNo3501@reddit
szia! Nekem most lenne ennél az autosikolánál oktatot választani pont a 11.kerületben. Esetleg utt vagy privátban le tudnád írni kérlek a talasztalataiddal az oktatóval akit választottál? Köszi!