Az utóbbi idők legnagybb politikai baitelése volt a Zsolt bácsizás...és bejött.

Egy 2012-es kiadású könyv jutott erről eszembe, a Luxushotel Hungary. "- Pontosan emlékszem, hogy mikor találkoztam először a titkosszolgálatokkal- mesélte Judit. - Hogy is lehetne elfelejteni azt a napot! Sokat járt hozzánk egy neves politikus, aki hosszú ideje a politika élvonalába tartozik; volt már ellenzékben és a kormány közelében is. Egy idősödő, deres halántékú urat képzeljenek el, aki példásan kiegyensúlyozott családi életet él. Otthon bizonyára, de nálunk kieresztette a fáradt gőzt! Tisztában volt vele, hogy mi tudjuk, miket művel a szobájában, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte. Ha valaki a hatalom bűvkörébe kerül, akkor úgy érzi, bármit megtehet, úgysem derül ki soha. Végül is bevált a számítása, hiszen a nevét én sem árulom el. Ahhoz túlságosan félek. A köztiszteletnek örvendő úr azon az ominózus napon két román fiúval és egy hölggyel osztotta meg az elnöki lakosztályát. Általában beérte egyetlen férfiprostival is, de ezúttal ünnepelhetett valamit, mert a szexpajtások mellé rengeteg pezsgőt is rendelt. - Az egyik fiú szólt le a recepcióra, hogy azonnal menjünk fel. Hiába kopogtunk, senki sem nyitott ajtót. Benyitottunk. Ami a lakosztályban fogadott bennünket, az leírhatatlan. Ürülék borított mindent, a falakat, a bútorokat, még a plafont is bekenték fekáliával. Véres kotonokat hajigáltak szerteszéjjel. A politikus az egyik sarokban feküdt, a románok meg csak azt hajtogatták, hogy baj van, baj van. A bácsi valószínűleg kissé elgyengült az orgia közben. De lélegzett, és a nyelvét sem nyelte le. A politikus nemcsak magát hozta kellemetlen helyzetbe, hanem a szállodásokat is. Mit lehet ilyenkor tenni? Mentőt nyilván nem hívhatnak, abból országos botrány lenne. Tönkretennék vele egy jól fizető és nagy hatalmú vendég életét, s nem mellesleg magukra vonnák a pártja haragját is. Egy ilyen kis pocsolyában, mint a miénk, ez végzetes hiba volna. Arról nem is beszélve, hogy az ötcsillagos szállodáknak kutya kötelességük megvédeni a vendéget akár önmagától is. Judit első reakciója az volt, hogy elrohant hányni. Utána visszatért a fertelmes képet mutató lakosztályba, és az agya őrülten zakatolt. - Szerencsére tudtuk, hogy hívják a politikus személyi titkárát, mert általában az ő nevére foglaltuk le a szobát. Előkerestük a rendszerből a számát, és tárcsáztuk. Tíz perc múlva már ott is volt a lakosztályban. Nem lepte meg a főnöke viselkedése, gyakorlottan hívta a megfelelő embereket. Nem sokkal később már a titkosszolgálat emberei pátyolgatták az ájult férfit. Kicsit rendbe hozták, felöltöztették, majd letakarták, hogy senki se ismerhesse fel az arcát a folyosón. A teherliftet használták, és a hátsó ajtón keresztül távoztak vele. Odakinn már várta egy járó motorú autó. Az egyik "mentőangyal" százezer forintot nyomott Judit kezébe, hogy ebből vegye meg az érintett pár ember hallgatását, két órával később pedig egy takarítócsapat is érkezett, ők hozták rendbe a szobát. -Azóta olyan gyakran láttam a titkosszolgálat embereit, hogy simán felismertem az autóikat. Mindig ugyanazt a márkát használták, és ragaszkodtak a diplomata-rendszertáblákhoz - mondta Judit, akiből mindössze annyit sikerült még kihúznom, hogy az eset idején a politikus nem volt hatalmon. Hogy akkor miért az állami szervek mosták ki - a szó szoros értelmében - a mocsokból, azt az olvasó fantáziájára bízzuk. Mást úgysem tehetünk."