Magyar Péter vs sajtó: Újabb felvonás
Posted by zzzzx123@reddit | hungary | View on Reddit | 119 comments
"Döbbenetes, hogy a független sajtó mindenféle ellenőrzés nélkül lehozza azt a kormányzati hazugságot, amit a székesfehérvári kórház nevében adtak ki, miszerint nem is vízszerelők mentek be szülés közben a szülőszobába, hanem egy műtős.
Senki nem kérdezte meg a kórházat, hogy mit keresne egy műtős a szülőszobában?
És az édesapa cáfolatát sem sikerült elolvasni az egész független sajtónak…
Segítek:
“Sziasztok! Én vagyok a fent említett apuka. A történtekhez továbbra is tartom magam. Ugyan mi okom lenne kitalálni egy ekkora hazugságot megkockáztatva, hogy esetleg a kórház beperel. A feleségemnek már 2 perces fájásai voltak amikor jelezték, hogy ide most be fognak jönni a szerelők. Igen. Munkásruhában, lábzsákkal, hajhálóval. A csapokkal szórakoztak valamit, ebből gondoltam, hogy vízvezeték szerelők nem pedig festők vagy asztalosok. Teljesen mindegy kik voltak, tényleg amikor az anyuka élete legkiszolgáltatottabb helyzetét éli, akkor kell az ilyen karbantartási munkálatokat elvégezni? Innen is szeretném megköszönni a jelenlévő egészségügyi személyzet munkáját mert a feleségem egy gyönyörű szép, egészséges kisfiúnak adott életet aznap!
Üdv! Egy átlagos apa, adófizető állampolgár!♥️”
Lehet kevesebb cikk is elég lenne a rogáni figyelemelterelés terjesztésére a digitális harcosokról és helyette körbe kéne nézni, mielőtt minden kormányzati hazugságot ellenőrzés nélkül leírtok…
Vagy akár Békés és Bács-Kiskun megyébe is leruccanhattatok volna, feltéve ha a valóság is érdekel benneteket…"
wombatstuffs@reddit
Az egész történetben nincs semmi különöse szerintem. Egy kórházban is elromlanak néha a dolgok, pl. egy csap, nővérhívó, stb. És azokat, hát meg kell javítani, ezért is vannak karbantartók. Ha olyan helyen van, vagy olyan aminél nem nagyon lehet várni, akkor mihamarább. Ha bejön a karbantartó, az a baj, ha nem jó a csap, akkor az a baj. Nem annyira ritkaság ez. A férfi reakciója sem ritkaság, van hogy ilyenkor picit feszültebb az ember - és meglepetésként éri, hogy egy kórházban nem csak nőverek és orvosok vannak. Pl. a hozzátartozók hogy bejönnek, az úgy tűnik elfogadható neki (mint saját maga), pedig azok hát...
OptimalCarpenter3819@reddit
Ennek viszont van előzménye, hogy abban a kórházban történt, ahol a vezetékes víz veszélyessége miatt hetek óta palackozott vízzel mossák a betegeket és csecsemőket, így sokkal nagyobb figyelmet kap.
wombatstuffs@reddit
Ennek tükrében meg pláne nem meglepő, hogy jön valami szerelő...
1CaptainObvious1@reddit
igen, csak ahova megy a szerelő az egy nem vélhetőleg nem működő, vagy nem megfelelően működő helyiség, így igazából a szülni készülő hogy kerülhetett oda?
wombatstuffs@reddit
Kisebb-nagyobb problémák okán, amitől még használható a 'helyiség', nem állítják le (vonják kis). Általában nem a 'helyiség' nem működik, hanem valami eszköz benne. Pl. nem működik az egyik 'nővérhívó', hívják a karbantartót/technikust, és addig is felügyeli a nővér - akkor nem vonják ki instant a szobát. És ezért vannak a karbantartók, ha valami 'nem megfelelően' működik, akkor igyekeznek megjavítani - különösen ha az ott különösen fontos.
1CaptainObvious1@reddit
Ez soha a büdös életben nem volt úgy, hogy aktív ellátás alatt a karbantartó ügyködött. Nem tudom hol élsz, de ilyet még egy szállodai szobában se tesznek meg. Nemhogy egy minél sterilebb helyen.
wombatstuffs@reddit
De nem szállodáról beszélünk.
1CaptainObvious1@reddit
ha már így "beszélünk" remélem ezért, hogy hülyeségeket írkálsz jó pénzt kapsz.
wombatstuffs@reddit
Amikor elfogynak a dolgok, akkor marad a jó öreg : lehet "fizetett ügynök vagy".
1CaptainObvious1@reddit
szerintem vedd bóknak hogy annak nézlek, mert a helyesírásod alapján nem feltételezem rólad hogy természetesen vagy logikailag korlátozva inkább vetem fel a mesterségest. Amúgy főleg nincs értelme veled további diskurzust folytatni mert látszik hogy pont az indokom arra a részére reagálsz ami csak mint példa szerepel ott, hogy az alacsonyabb képességűek is meg tudják érteni és arra is rosszul.
wombatstuffs@reddit
Amikor elfogynak a dolgok, akkor marad a jó öreg: helyesírás és a "jahh, hogy amit írtam, én írtam, nem mást, az csak példa, de te képes voltál arra reagálni?" Igaz hogy én írtam, de olyan mintha nem írtam volna" ;)
1CaptainObvious1@reddit
Húha, fuss neki a kommentnek még egyszer, mert úgy tűnik nem értetted amit írtam.
wombatstuffs@reddit
Nagyon is értettem, a lényegét le is írtam.
1CaptainObvious1@reddit
ohh persze, hát hogyne...
Aggravating-Tree5695@reddit
Jujj 🤓.
Szerintem meg az nem lenne gond, ha dugás közben mennének be hozzád a vizesek, mert javítani kell valamit a hálózaton. Lehet kicsit feszült lennél, de engedd el.
Ésszel kérem, ésszel.
wombatstuffs@reddit
Hát, igen, ahogy mondod, ésszel ;) Mondjuk a példa amit írtál, az hogy kapcsolódik a fentihez, lásd kórház, az nincs meg. Ahogy írtad, csak ésszel ;) Mondjuk abból mindenki azt gondolja, hogy neki különösen sok jutott belőle ;)
abyss_8128@reddit
Várom a független sajtó szektások kommentjeit, mert MP megint báncsa a médiát.
rhudejo@reddit
Ameddig annyi történt hogy MPnek ezt és azt mondta valami random ember hol a sztori? Vagy akkor már "független sajtó szektás" vagyok ha nem várom el a Telextol hogy MP minden social media megjelenéséről írjon? Azért ez eléggé nárcisztikus hozzáállas MPtol, ez az egész hír csak kb egy bulvár kategorájú dolog.
Own_Hope_3377@reddit
hungariannastyboy@reddit
de ez továbbra is egy random ember, a telex meg annyit csinált, hogy megkérdezte a kórháztól, hogy szerintük mi történt, aztán leírta a válaszukat
dasus_@reddit
Azért ez nem ilyen egyszerű, nagyon nagy idióta lenne a kommentelő, ha bekamuzná ezt, megnéztem profilját, és valósnak néz ki.
hungariannastyboy@reddit
Dehát leírták, mit mond. Meg azt is, hogy a kórház mit mond.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Miért nem kérdezte meg az embert, aki névvel, arccal számolt be a történetéről?
TajkMajszon@reddit
én nem kedvelem a 444-et, de most csak annyit látok, hogy lehozták mindkét fél álláspontját, nekem eddig ez egy elég objektív dolog
gejzabejla@reddit
Ugyan, a hazugságokat is cimkézni kell ilyenkor. Hol láttál náluk olyat egy nyilvánvaló hazugságnál? Nekem nem elég az a frázis ilyenkor, hogy: nem mond most igazat képviselő úr! Ilyenkor igenis ki kell mondani: ez hazugság képviselő úr. Aki meg szakmányban hazudik, annak meg nyugodtan azt lehet mondani: ön most megint hazudik! A függetlenség nem azt jelenti, hogy mindenki össze-vissza hazudozik és azt változtatás nélkül, kommentár nélkül lehozzuk. Ha meg kommentár nélkül akarunk valamit közölni, akkor az egész elején nagybetűvel közölni kell az olvasóval: KOMMENTÁR NÉLKÜL! A kommunikáció tanulható, és állandóan változik. A tisza kormányban mindenképpen meg kell azt valósítani, hogy az általános iskolában a gyerekek megtanulják azt, milyen jogaik vannak, mi a helyes és hatékony kommunikáció, hogyan álljunk ki magunkért, hogyan hallassuk a hangunkat, és hogyan ismerjük fel a hazugságokat, az összeesküvés elméleteket.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Mármint melyik két fél? Az apa, akinek a felesége ezt átélte meg a kórház nevében írt rogáni sorok?
TajkMajszon@reddit
igen, pontosan ez a tényállás, leírta, hogy mit közölt a jó és a rossz
Green-Bullfrog-6858@reddit
23:36-kor írta meg az esetet elmesélő ember verzióját, addig ismeretlen férfiként hivatkozott rá, holott az első perctől kezdve ismert volt a férfi neve. Addig csak és kizárólag a kórhàz álláspontját ismertette a teleksz, a másik fél megkédezése nélkül.
huszar1@reddit
Ez az, hogy nem allaspontokat kellene kozolni, hanem a “fuggetlen ujsagiras” eljuthatna vegre oda, hogy neha es leginkabb elsodlegesen a tenyeket is odaszurja.
Nem igazan mukodik, hogy az orszag elso szamu fuggetlen mediuma akarsz lenni, kozben szinvonal sok esetben nulla, nem jobb egy utolso celeb magazinnal.
TajkMajszon@reddit
ebben igazad van, azóta álltam le az olvasásukkal, mióta MP megszólalásait a saját felületein követem, aztán sok esetben vettem észre, hogy egyáltalán nem a tényeket írták le, de azt nem tudom, hogy szándékosan, vagy tájékozatlanságól, de remélem, hogy csak az utóbbi... itt viszont azt gondolom, hogy az olvasóközönségük szinte mind vágja, hogy kamuzik a ner össze-vissza, oda sem kell írni már
First_Performance_14@reddit
Nem akar az lenni. A 444 baloldali, és ezzel nem is lenne baj, nem függetlennek kell lenni, hanem korrektnek. Az itt (sem) sikerült nekik, ahogy az arab-izraeli helyzetben is cseppet elfogultak, és ahogy a metoo és radikális feminizmus esetében is túltolják a biciklit.
Content_Funny121@reddit
Az esethez leginkább kapcsolódó apuka magyarázó kommentjét azért sikerült kihagyniuk az anyagból. Vagy utólag belefrissítették?
TajkMajszon@reddit
nem tudom, hogy befrissítették-e, remélem, hogy igen
Same-Cup1218@reddit
Én még nem láttam bizonyítékot MP oldaláról se, mégis lehozta a független sajtó azt is. Ez valahogy nem zavarta.
Egyik oldalról se láttam bizonyítékot semmire.
MP már annál a bizonyos repülőnél is belefutott, hogy túl gyorsan reagált mindenféle fact check nélkül.
És ha fideszes leszek, mert bizonyíték nélkül nem ugrok mindenre, akkor ez van.
majorannah@reddit
Épp ezt akartam írni. Amikor a telex írt úgy cikket, hogy "Magyar Péter posztja szerint". Aztán meg úgy, hogy "a kórház szerint".
Green-Bullfrog-6858@reddit
Megkérdezte a teleksz az apukát, aki beszámolt azzal mi történt vele és a párjával? Nem.
AlteRedditor@reddit
Jelenleg az apuka kommentje van, a kórház nyilván nem fogja lehozni, hogy bocsi, elbasztuk. Az egyedüli bizonyíték az illető állítása, amiért meg, ha hamis, simán be lehet perelni.
Ezechiel-2517@reddit
Épp egy újságcikkre reagált (Magyar Hang).
Main_Category_4882@reddit
Hány hírre látunk bizonyítékot? A legtöbbre nem látunk...
ExcitingFinger4533@reddit
A legtöbb hírnél van forrás, illetve meg tudod erősíteni más, egymástól független forrásokból is.
Same-Cup1218@reddit
Jó, akkor MP se várja el, hogy mindenféle ellenőrzést csináljon média. Vagy akkor háborodjon fel, hogy az ő oldalát is lehozták mindenféle ellenőrzés nélkül.
ImaginationAware5761@reddit
Azt várod, hogy cenzúrázzák a kormányt? :D Szektás az, aki nem ezt akarja? :D
hungariannastyboy@reddit
fordított világban éltek
kamasuka84@reddit
Lehet erre recskázni, hogy folyton a szabad sajtót basztatja. Aztán mikor eltaszítja a szavazókat ez a folyamatos trollkodás, és nem lesz meg a hőn áhított kormányváltás, akkor jöhetnek a seggfájós, sértődött kommentek, hogy idióták a szavazók.
Dizzy_Expression_71@reddit
Én csak a "mit keresne a műtős a szülőszobában" kérdésre reagálnék: vannak osztályok az országban, ahol ők végzik a kismamák és egyes eszközök mozgatását. Szóval, nem sci-fi és különös, ha bemegy egy műtősfiú a szülőszobára.
assertive_eggplant@reddit
szerintem gyakoribb az, hogy a műtősfiú = beteghordó a műtőbe mozgatós osztályokon. de azon az 5-6 szülészeten ahol megfordultam, ott biztos bejárása volt a műtősfiúknak a szülőszobára, mert a beteghordás mellé pl. a steril eszközök kezelése is az ő feladatuk volt.
Own_Hope_3377@reddit
Lehet itt fikázni, hogy jahj bátnja a független sajtót, de azért a független sajtó is baszik mindenre amiért kicsit is ki kell mozdulni az esetek nagy részében.... Ami nem BP-en történik azzal nem foglalkoznak, hetekig jártak Hadházy tüntetésére is kb minden szögből is vették, kiment MP esti nagyülésére/fórumára teleülés lakosságának arányában több mint BP-en és arra basznak elmenni vagy beszámolni. Szakmai kérdéseket tesznek fel, és olyan választ ad rá MP azzal sme fogllalkoznak, nah de ha csinálnak egy Zebra DPK-t azt hozni kell le azonnal...
OVazisten@reddit
Sajnos a hírverseny annyira felpörgött, hogy a sajtónak már nincs ideje nem hogy saját cikkeket írni, de még a máshonnan átvett anyagok valóságtartalmát ellenőrizni sem. Ha megnézed, a cikkek 90% -a egyszerűen egy másik újság írásának a zanzásított változata, mintha megkérnéd a ChatGPT -t, hogy foglalja össze.
Nem kell feltétlenül részrehajlásra gondolni. Egyszerűen egy újságnak ma már nem telik arra (pénzben és időben), hogy kimenjen valaki, megkeresse az arcot és kikérdezze. Fölösleges is lenne, mire ezt lezongorázzák, rég elfelejtette mindenki ezt a hírt.
gejzabejla@reddit
És akkor ez ennyivel el is van intézve? Ennyi, törüljétek szemeteket/szátokat? Ennek így egyáltalán van értelme? Mi kerül akkor annyi pénzbe - támogatói pénzbe- ha nem dolgoznak szinte semmit, csak sajtó alá rendezik más híreit? Ehhez elég egy-két rendszer adminisztrátor meg a chatgpt.
OVazisten@reddit
Mennyi pénzbe? A Telex 110 főt alkalmaz, ennek talán kétharmada újságíró. Ez elvisz évente egymilliárd forintot. Itt a jelentésük:
Összehasonlításképpen a kormány százmilliárdokat pumpál a zsebsajtójába, a Telex a hetvenezer támogatójától évszázadok alatt tudna annyi pénzt kalapozni, amit csak az idén ráöntenek a zsebsajtóra. (Összehasonlításképpen a Népszabadságból fénykorában 700-800k példány fogyott.) Sajnos ezt be kell látni, hogy a Telex egy egészen apró újság, aminek ennyire telik. A magyar piacon működik, ezen a nyelven talán tizenötmillió ember ért egyáltalán, azok ennyi bevételt tudnak kiizzadni magukból. Nincs igazán lehetőségük az olvasóbázist bővíteni, hiszen más nem olvas magyarul, ha elkezdenek angolul írni, azt meg a magyarok nem értik.
Itt nem arról van szó, hogy nem dolgoznak semmit. Itt a probléma az, hogy ennyi ember munkájából ennyi telik ki. Azért van 10% -nyi saját anyag, az nyilván aránytalanul sok munkát emészt fel, de a cikkek nagy része azért ez a máshonnan átvett töltelék, amit a ChatGPT tudna csinálni, mert ennyi emberrel ez telik.
Javaslom, próbálj egyszer írni egy cikket valamilyen témában, amihez értesz! Én lassan húsz éve foglalkozok tudományos ismeretterjesztéssel hobbiból. A világ legegyszerűbb, mondhatni alaptevékenysége, hogy fogsz egy tudományos cikket és írsz belőle egy zanzásított változatot. Elolvasod, átgondolod, leírod, mit csináltak, mit találtak, kicsit kontextusba helyezed, hogy ez mégis micsoda. Hangsúlyozottan, azon a szakterületen belül, amihez az alapismeretek is rendelkezésre állnak. Négy-öt óra. Alsó hangon. És akkor lesz egy rövid cikked, ami vagy érdekel valakit, vagy nem. Ráadásul abból a témából, amihez értesz. Mondjuk én molekuláris biológiához, genetikához, mezőgazdasághoz, pénzügyekhez értek valamennyire. Ha nagyon megerőltetem magam, teljes állásban ki tudnék fosni napi két cikket ezekről. Nem nagyon létezik olyan lap, ami elvinne a hátán ennyi szakcikket ennyire szűk területekről.
Ha valami olyat akarsz rittyenteni, amihez megkérdezed a terület szakembereit, külsősöket, felhasználókat, egyszóval járkálni is kell vele, akkor exponenciálisan nő az időigénye. Ha akarsz például egy oknyomozó cikket az MNB részvényügyeiről, ahhoz több ezer oldalnyi dokumentumot kell átnyálaznod, megkérdezni szakértőket, bennfenteseket, stb. Ezek több ember hetekig-hónapokig tartó munkáját igénylik. Aztán lesz belőle négy-öt cikk, amit egy csomóan el sem olvasnak, mert nem érdekli őket.
tl, dr: Nem arról van szó, hogy nem dolgoznak. Hanem hogy iszonyú munka megírni egy rendes cikket, de valamivel meg kell tölteni a lapot is, mert az olvasók elvárják a folyamatos szórakoztatást.
benbehu@reddit
MP gyűléseiről van Youtube live. A Chatgpt is össze tudná foglalni, hogy mi érdekelte a tiszaalpáriakat.
OVazisten@reddit
Igen, a sajtó körülbelül ezt teszi. "x azt mondta", "y azt mondta" szinten tudósít a világról. Ezt nehezményezte a hozzászóló.
A probléma éppen az, hogy a sajtónak nem ez lenne a feladata, hanem ellenőrzött ismereteket kéne átadnia. Ebben az esetben a dilemma világos: Ha beteszem kicsit átírva a Miniszterelnöki Kabinetiroda, vagy a fidesz vagy a minisztérium közleményét, ahhoz nem kell felállnom a székből és különösen nyomoznom sem kell utána, mert ezt írta maga a hivatal és kész. ChatGPT -vel öt perc alatt megvan belőle a cikk. De megkeresni ezt a pókot, akinek kölke született, felhívni, leegyeztetni vele egy időpontot, elmenni, kérdezgetni, a válaszait felvenni, utána legépelni, megszerkeszteni a cikket az leaglább tíz munkaóra, két-három napra elosztva, attól függően, hogy milyen hamar ér rá interjút adni. Könnyen lehet, hogy mire befejezem, már nem is emlékszik senki sem arra, hogy mi is volt az eset. Mindkettőnek a végeredménye egy darab cikk. Szerinted mit választ az egyszeri újságíró, az öt perces vagy a tíz órás munkát?
gejzabejla@reddit
Ugyan, most a technológia korában? Egy pár telefon, vagy üzenet és megvan a mobil száma. Megfogalmazom a kérdéseimet, majd hívom a mobilján. Persze ehhez kell annyi gógyi, hogy a kérdéseket meg tudjam fogalmazni. Ezek szerint nincs még annyi sem. Szóval nem kell itt a hülyítés, nem kell ehhez 10 óra munka. Egyik telefonon hívom kihangosítva, másik telefon mellette, amin beszédfelismeréssel egy új jegyzetet nyitok, abba beesnek a kérdések és válaszok. Utána letisztázom az egészet, elküldöm az interjúalanynak, hogy ez így mehet-e? Ha mehet még egy kicsit csinosítom képekkel - ha van - és már töltöm is fel.
Difficult-Temporary2@reddit
a kiemeleseket elmagyarazod?
momoreco@reddit
Könnyebb velük felhívni a figyelmet a releváns tartalomra.
Executioneer@reddit
Ma lattam a Texeseket a Kurultájon, pedig az eléggé kiesik BP területén. Ez csak egy reddites lózung.
sunnysideofthevault@reddit
Az eredeti problema attol meg fennall
Zealousideal-Two7658@reddit
Kemény, olyan mintha ez a független sajtó nem is lenne független... Ez már inkább gyanús is, ilyen a világon nincsen, hogy a zebralest azt le kell hozni, a legnagyobb ellenzéki párt gyűlése meg le van szarva.
Popular_Knowledge398@reddit
Hol van ez a poszt ?
Own_Hope_3377@reddit
vastagbőr fb oldala
Weird_Low8962@reddit
Szerintem sokszor feleslegesen állt bele MP a független médiába, de most szerintem igaza van.
gejzabejla@reddit
Egyáltalán nem. Ez egy kommunikációs fogás. Először csak szépen utalgatok rá, hogy hé vannak itt sokkal fontosabb történések, mint ov újabb és újabb faszságait szanaszét kürtölni. Majd jön egyre erőteljesebb és erőteljesebb ráhatás, hátha végre megmozdul a másik. Ha még ez sem használ, akkor meg jön a bírálat. Az ún. független sajtó munkatársai legtöbbször az utolsó fázisig nem mozdulnak. Akkor is csak úgy, hogy megsértődve MP-t bírálják, hogy mennyire nem korrekt velük. A “függetlenség”-et teljesen másképpen képviselik, mint mi itt sokan elképzeljük. Nekem az ő teljesítményük csak sajnos tökvakarásnak tűnik. Hol vannak az olyan riporterek nálunk, akik mennek mint a buldog kutya, kidobják az ajtón és bemennek az ablakon? Akik ha nem kapnak egy fontos kérdésre választ azok 5x is felteszik azt, és nem tágítanak?
OptimalCarpenter3819@reddit
Ezzel sikerült a sztorit még nagyobbra fújni, és még több emberhez jut el.
zseliakiraly@reddit
mesterterv?
OptimalCarpenter3819@reddit
Nyilván nem, de én azt sem hiszem, hogy ezt indulatból postolta. Ennek megvan a maga kommunikációs haszna.
benbehu@reddit
Így van, Occam ahol tud, segít!
Weekly_Car956@reddit
“ mielőtt minden kormányzati hazugságot ellenőrzés nélkül leírtok…”
MP miert hiszi azt, hogy korulotte forog a vilag?
Beco91@reddit
Nem ertem a kommentet. Nem igaz, amit irt, vagy?
Weekly_Car956@reddit
A telex megkerdezte a korhazat, lehozta a korhaz velemenyet, nem allitotta a telex, hogy az az igazsag vagy nem. Majd ok eldontik milyen temanak mennek utana.
MP miert gondolja azt, hogy helyes az, hogy megmondja az ujsagirok mirol irjanak. Az apuka kommentjet gondolom majd lehozzák, ha még nem hozták le.
Zealousideal-Two7658@reddit
Már bocs, de ennek semmi értelme. Az nem újságírás, ha véleményeket hozok le a tényeket pedig nem. Ennyi erővel én is ülhetnék ott, generálok ai-al naponta 10 véleményt meg reakciót, oszt megkapom a fizut. Ez az egész már csak dagonyázás a semmiben, és arra kérnek hogy ezt még támogassam is saját zsebből. Hát nem, be lehet kapni. Tessék a tényeket lehozni, nem azt hogy épp ki mit fingott reggel. Addig pedig inkább le se írjanak semmit.
A magyar újságírás halott.
Weekly_Car956@reddit
“ Az nem újságírás, ha véleményeket hozok le a tényeket pedig nem”
Nem véleményt hoztak le, hanem a kórház nyilatkozatát. Az meg, hogy háttérbem utánamentek e a sztorinak nem derült (még) ki.
Difficult-Temporary2@reddit
lehoztak egy allitast, meg a masik oldal reakciojat
egyiket se tenykent, hanem idezettel
gondolom, magyar "megdobtak egy sorosdobozzal" peter kicsit pihen a hetvegen
erxy99@reddit
bolond ez a faszi
First_Performance_14@reddit
Szerintem ez nem független sajtó:
"A fehérvári kórház szerint Magyar Péter hazudik, mikor azt írja, vízvezeték-szerelőket engedtek be egy vajúdó nőhöz
"
DreamforanInsomniac@reddit
kegyetlen, h itt kommentelgetsz a sajtóról, miközben egy tök egyszerű címet sem tudsz értelmezni.
erxy99@reddit
tudsz olvasni? idézték a másik közleményt. felfogod mi a különbség az idézet és a saját véleményük közlése között? vagy neked origo kellene csak másik irányból, ugye?
Green-Bullfrog-6858@reddit
Még mindig két fél van: a kórház és az érintett, aki névvel beszámolt. A kórházat megkereste a teleksz, az érintettet nem.
Same-Cup1218@reddit
Igen, ezt hívják hírközlésnek, amikor idéznek. Te meg azt szeretnéd, hogy a média minősítse is ezt, ahogy az origó teszi. Nem ez a dolguk.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Megkeresték a kórházat, de nem kérdezték meg azt, aki beszámolt névvel a történetről.
Plenty_Whole6578@reddit
Akkor nem sikerült megérteni a postot.
erxy99@reddit
de, kedves szektás barátom, sikerült. és félelmetes hogy ugyanúgy rugdossa a független sajtót, mint a megafonos hülyegyerekek, de a magadfajta félhülye ennek tapsol.
Plenty_Whole6578@reddit
Jelentettelek személyeskedésért.
erxy99@reddit
brühühü
Bommbi@reddit
Szóval ha a független sajót lehozza a Fideszes hazugságot, akkor mindenki bólogasson, hisz "független" sajtó ezért csak bólogatni szabad rá?
erxy99@reddit
nem, ez a hírközlés. MP meg bizonyítsa hogy valóban úgy történt, ahogy egy kommentből kiszedte és próbál belőle botrányt kelteni.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Névvel számolt be a férj az esetről, teleksz miért csak az egyik felet, azaz a kórházat tudja megkérdezni?
Plenty_Whole6578@reddit
Így működik a fasszopo origo. Lehozza hogy erxy99 pénzért szopja a hajléktalanokat a blahán. Bizonyítsd be bíróságon hogy nem igaz. Év múlva helyreigazitjak.
hadahr95@reddit
Ugyanúgy rugdossa mint Kovács Gergely napok óta?
"Mint a Megafonos" biztos ez?
Routine-Stranger4351@reddit
A fuggetlen sajto kiszolgalta a szocialista elnyomast is,ha Tisza kormany lesz minden eszkozzel utni fogjak oket,mert botrany/lejaratas nelkul nem olvassa oket senki es nem dol a penz. Ne bizz soha az ilyen hienakban.
redditmobbo@reddit
fasz kivan, hogy egy ország kormánya bizonyíthatóan hazudik és ez itt már teljesen normális
OVazisten@reddit
Így tizenöt év után már beleszokik az ember.
benjaminhu@reddit
Linkeket meg a GLS hozza?
anyadpicsajat@reddit
Németh Balázs letörölte az apuka hozzászólását.
benjaminhu@reddit
Pardon? Mindkettő betölt, elérhető.
Fickle-Chard7403@reddit
valaki sztem belefosott a dobozba
Svvitzerland@reddit
Na, ilyen stílusban kell kritizálni a médiát. Nem abban a hisztis, proli stílusban, ahogyan a drogos Kovács Gergely tette azt.
hadahr95@reddit
Szerintem semmi értelme ezeknek egyébként. Kontraproduktív
Rumcajsz_Herkules96@reddit
Nem mindegyiknek van értelme. Ennek most speciel van.
napokotafosok9999@reddit
Akkor gondolom a bögybográccsal és a bimbódugaszos didikó demizsonnal sincsen semmi baj, mer a zújság írta akkor kús mindenkinek xdddxDXd
hadahr95@reddit
Nem ezt mondtam csak MP nem ér el ezzel semmit sem:D sőt lehet többet árt mint használ
napokotafosok9999@reddit
Oké, de attól függetlenül lehessen már kritizálni a sajtót, főleg, ha olyan jó tollú komcsik is írnak, mint Diószegi-Horváth Nóra
Psychological-End7@reddit
Már az is baj MP-nek ha zajlik a felújítás a kórházakban? /s
NerevarineNo1@reddit
Alállítólag a hvg 444 és társainak amúgy is néha leszólnak rogánék mit szabad és mit nem
hadahr95@reddit
A Tisza irányítja a 444--et ez teljesen egyértelmű /s
Difficult-Temporary2@reddit
ugy tudom, rogan a videki prokator
NerevarineNo1@reddit
Én azt hittem rogán teste fölött már rég átvették a hatalmat a föld alatt élő rákemberek.
kamasuka84@reddit
A Tisza verziója után a mocskos sajtó lehozta a kórház verzióját is. Micsoda undorító firkászok, pfejj!
hadahr95@reddit
444 vs Kutyapártról vélemény? Nem láttalak ott
kamasuka84@reddit
Nem véletlenül. Magasról leszarom azt az egész ügyet, egyszerűen nem érdekel.
hadahr95@reddit
Vicces, hogy ha MP kritizálja a sajtót akkor rögtön ott vagy. Ha KG akkor meg nem érdekel az ügy. Mindkettő kontraproduktív szerintem mielőtt kapom a szokásos szektázást...
kamasuka84@reddit
Nem kell túldimenzionálni. Azért nem érdekel, mert a Kutyapárt minden tiszaszektás nyivákolás ellenére nem tényező.
MrCsalamade@reddit
Azt ki ellenőrizte, hogy a reddit posztot a valódi apuka írta?
Beautiful-Rule34@reddit
Aki államiban szül az annyit is ér.
namara10@reddit
Ajjaj, akkor mi annyit is érünk a feleségemmel. De már ott kezdődött, hogy mi is ott születtünk.
Beautiful-Rule34@reddit
Újjá kell születni magánban, nem rinyálni.
Christine_Fury58@reddit
Jaj, csúnya, MP megint "báncsa" a független sajtót. Ezek után a Fideszre szavazok.
/s
Gokwds3@reddit
En nem latok a hirben gondot. Ha az anyuka a szulest igy is jol lehozta az ellenallo genekre vall, es a gyerek remek focista lesz
pengekcs@reddit
A digitalis kurva anyatokat. Amugy jo gyogyszer, egeszsegetekre.
Living_Patient_4763@reddit
Ilyen az amikor nem Takács (Rogán) mondja meg hogy mi a valóság.