A baloldal férfimintája a keresztény* háromgyerekes családapa. Imádom. Félreértés ne essék, nem kérdőjelezem meg Ruff úr baloldaliságát, de ennél sztereotipikusabb jobboldali férfi mintát csak akkor lehetne találni ha még ki is lenne gyurva.
*Nem tudom, hogy tényleg vallásos-e, de következetesen Jóistenként hivatkozik istenre, ez általában elég árulkodó.
Nézd elméletben semmi. De a vallásosságból levezetett baloldaliság az nem egy népszerű nézőpont. Nem is emlékszem kereszténységet nyíltan hirdető baloldali politikusra (itt nem valami Orbáni Semjéni bigott pöcsre gondolok hanem mondjuk egy baloldali MZP-re)
Ugyanígy marginalizált a jobboldali környezetvédelem. Simán levezethető egy rakás jobboldali értékből (pl Hitler is korához képest progresszív volt környezetvédelmi szempontból) de ma már nem divat.
sosem voltam ilyen blokádos tettleges arc, de ha pl. navosok szállnák meg a Partit, mint anno a norvég alap támogatottjait uazzal a céllal, hogy kohol vádakkal fizikailag is beszántsák őket annak ellenére, hogy a közösség anyagilag biztosítja a működésüket, akkor én ott lennék és nem hagynám. nem hagynám magukra őket
Szeretnék már amúgy egy olyan országban élni, ahol Géfodor helyett Ruff Bálint adja a tanácsokat a vezető pozícióban lévő politikusoknak, végre újabb háttérbe vonulva. Mert ne tévesszen meg a friss generáció (Mráz, Lánci, Orbán Balázs) butasága, Orbán rendszere eredetileg szilárd szellemi alapra épült annak idején. Csak sajnos ebből az emberi oldal mára hiányzik.
miatta képes vagyok az egy éves duracell gyerekem elaltatása után ébren maradni, annyira jókat mond és olyan jól átlátja a dolgokat, muszáj meghallgassam. 😅
Na aki eddig nem támogatta őket, remelem a következő pár napban, amíg meg fixen büntetlenül lehet, ezek után elgondolkozik, hogy legalább egy kávé árával beszáll abba, hogy ezek után is legyen partizán képviselet a közéletben.
Ezt lehetne ezerszer is a fideszesek orra alá dörgölni, hogy ebben a néhány mondatban több hazafiasság és szeretet van, mint amit az állampárt és a beszélő fejeik a hosszú évek alatt próbáltak behazudni a társadalomnak.
Mert nem élvezek a nadrágomba attól,hogy egy,az MSZP és Gyurcsány részére politikai tanácsokat és kampányokat gyártó ember épp azt mondja amit az emberek hallani akarnak?
Business_General2011@reddit
Köszönünk mindent, Bálint! Jó Miniszter leszel, ebben biztos vagyok!
Some_Arm_5839@reddit
40 éves elmúltam, de országgyűlési választást még soha életemben nem vártam ennyire.
Syfogidas_HU@reddit
Hétalvó, halihó, talpra fel!
Mean_Stretch_8526@reddit
a választáson nem lehet legyőzni a fideszt. előtte kell. a választás már csak ennek a dokumentálása
DeepAndBeat@reddit
Pont erre gondoltam én is ma
TopInvestigator7135@reddit
Ruff Bálint alalvju
AdGroundbreaking5880@reddit
Szerintem nem Gigacsád hanem Gigacsed.
timcsi975@reddit
Ruff Bálint, Lakner Zoli és Kéri Laci bácsi az örök kedvencem. Mindent is megnézek velük. Zászló zászló szív
fussForrestfuss@reddit
imádom ezt a palit. és 3 gyerekes családapa. annyira inspiráló, hogy ne féljünk ♥
dhoufka@reddit
Pont ma reggel beszélte Szirmaival Marci, hogy a baloldalnak nincs pozitív férfi mintája. Dehogynem, Ruff Bálintnak hívják.
EducationalFan9095@reddit
A baloldal férfimintája a keresztény* háromgyerekes családapa. Imádom. Félreértés ne essék, nem kérdőjelezem meg Ruff úr baloldaliságát, de ennél sztereotipikusabb jobboldali férfi mintát csak akkor lehetne találni ha még ki is lenne gyurva.
*Nem tudom, hogy tényleg vallásos-e, de következetesen Jóistenként hivatkozik istenre, ez általában elég árulkodó.
Anxious-Spread-2337@reddit
Miért nem férne össze akár a baloldaliság, akár a progresszivitás a vallásossággal és apasággal?
EducationalFan9095@reddit
Nézd elméletben semmi. De a vallásosságból levezetett baloldaliság az nem egy népszerű nézőpont. Nem is emlékszem kereszténységet nyíltan hirdető baloldali politikusra (itt nem valami Orbáni Semjéni bigott pöcsre gondolok hanem mondjuk egy baloldali MZP-re)
Ugyanígy marginalizált a jobboldali környezetvédelem. Simán levezethető egy rakás jobboldali értékből (pl Hitler is korához képest progresszív volt környezetvédelmi szempontból) de ma már nem divat.
NerevarineNo1@reddit
Similar_Toe_2942@reddit
Nem véletlen vettem ezt a pólót:
https://chooseyourfighter.hu/products/ruff-balint-bootleg
Siorac@reddit
Én olyat szeretnék, amin azt mondja, hogy "Bocs, csak még annyit, hogy..."
KoboldJan@reddit
"És most nyitok egy zárójelet..."
ThealcoholicGoat@reddit
És ez egy nagy de!
Imaginary_Middle9091@reddit
A "Fészkes fenét!"
fussForrestfuss@reddit
Ő a mi közéleti igazságosztó Columbonk♥
Key-Faithlessness940@reddit
“Egy utolsó mondtad..”
alterEd39@reddit
Egy utolsó utáni gondolat, bocs
fussForrestfuss@reddit
zseni!!!!! köszi!!!! ♥
wepstern@reddit
Abszolút példakép. Azt hiszem itt az ideje kimondani, hogy mi pedig Bálint és a teljes stáb mellett fogunk kiállni, mert nem félünk.
fussForrestfuss@reddit
sosem voltam ilyen blokádos tettleges arc, de ha pl. navosok szállnák meg a Partit, mint anno a norvég alap támogatottjait uazzal a céllal, hogy kohol vádakkal fizikailag is beszántsák őket annak ellenére, hogy a közösség anyagilag biztosítja a működésüket, akkor én ott lennék és nem hagynám. nem hagynám magukra őket
FindingNo7@reddit (OP)
Amúgy szülőkkel tényleg nem jó szarozni.
byhellowiktor@reddit
Business_General2011@reddit
Hol lehet megtalálni a teljes videót? Azon kívül, hogy a Partizánon...
haladar11@reddit
Gondolom a legfrissebb Vétóból van a részlet, ami itt érhető el: https://www.youtube.com/live/bcw3cUp7aCE?si=tHIQx3P205D5bCHh
Business_General2011@reddit
Köszi szépen, megvan!
fr4ct4l_@reddit
junglist massif!
Delicious_Duck_33@reddit
Nem követtem most ilyen részletességgel a dolgokat, mire utal milyen listázásról beszélt a Mráz?
fr4ct4l_@reddit
az átláthatósági törvény kapcsán a külföldről finanszírozott felforgatók listázása mint pl rendszerfüggetlen sajtó v médium.
fr4ct4l_@reddit
nagyon jó!
faszmacska@reddit
A tehetetlenség érzése felőrlő
One-Space-7991@reddit
Bálint, szeretlek! Zászló, zászló, szívecske
HaOrbanMaradEnMegyek@reddit
Esküszöm csinálok egy ilyen pólót :D
Diligent_Actuator578@reddit
Több nyelven legyen ráírva, h egész Európa értse!
Key-Faithlessness940@reddit
Venném
One-Space-7991@reddit
Én is kérek!
milansz89@reddit
(egy szó)
byhellowiktor@reddit
marcabru@reddit
Idegállapotba jött, és ez eddig nem történt meg.
Szeretnék már amúgy egy olyan országban élni, ahol Géfodor helyett Ruff Bálint adja a tanácsokat a vezető pozícióban lévő politikusoknak, végre újabb háttérbe vonulva. Mert ne tévesszen meg a friss generáció (Mráz, Lánci, Orbán Balázs) butasága, Orbán rendszere eredetileg szilárd szellemi alapra épült annak idején. Csak sajnos ebből az emberi oldal mára hiányzik.
sheftr@reddit
Ruff Bálint is my spirit animal.
trn-@reddit
Ruff Balint mai (meg egesz eves kivalo) mondasai gyoztek meg h a Partizannak adjam az 1%om
Kuku_Kaka_Fos@reddit
SZÍVECSKE
guy-with-a-mac@reddit
Példakép vagy, Bálint.
aymarus44@reddit
Hihetetlen egy pozitív ember! ❤️
Ok-Entrepreneur-884@reddit
miatta képes vagyok az egy éves duracell gyerekem elaltatása után ébren maradni, annyira jókat mond és olyan jól átlátja a dolgokat, muszáj meghallgassam. 😅
orbankisfaszviktor@reddit
Tough Balint💪🏻
No_March_257@reddit
ezt a részt reméltem, hogy viszontlátom itt az rhun. nem csalódtam!
hajrá Ruff mester, veled vagyunk, köszi, hogy megvédesz minket!🥰
alterEd39@reddit
Nem félünk! (Két szó) zászló, zászló, szív! ✊
Amúgy viccen kívül, ha van ebben az országban übercsanád akivel én aztán kurvára de elképesztően nem baszakodnék, akkor az a Partizán stáb.
Szeretem a Telexes srácokat. Végtelenül tisztelem Ács Danit. De egy Gulyás Marci - Ruff Bálint duó garantáltan bárkit megsemmisít 3 mondat alatt.
That_Egg573@reddit
Mraz Agoston vs Ruff Balint MMA meccset!
alterEd39@reddit
Áh. Olyan lenne mint megnézni ahogy egy 140 kilós tengerészgyalogos elver egy hatévest.
wisp-of-wind@reddit
Még több Ruff Bálintot a magyar közéletbe!
Active-Rub-2219@reddit
Mi ez a zászló, zászló, szív? 🤷🏻
pinyoee@reddit
Harcos verseny
Gibrigabriella@reddit
De ez ugye nem igazi?
Normal-Werewolf-1037@reddit
Ők nem ismerik a /s -t, szóval… ez igaz
Gibrigabriella@reddit
Ahh, ettől tartottam. Ezen a ponton, ez csak szomorú... :(
Active-Rub-2219@reddit
Köszi
Trufiadok@reddit
Mindig ez jut eszembe róla: https://m.youtube.com/watch?v=1F2HGNYIYUc
lefosomsom@reddit
nekem meg ez: https://youtu.be/zBlXeKXcJfU?si=JMfGOIEsGgr3yoCG
pudingleves@reddit
Ha ezt látod, Bálint: veled vagyunk! ❤️
Xraycharles555555@reddit
Igazad van Bálint!
ozilmagic11@reddit
Na aki eddig nem támogatta őket, remelem a következő pár napban, amíg meg fixen büntetlenül lehet, ezek után elgondolkozik, hogy legalább egy kávé árával beszáll abba, hogy ezek után is legyen partizán képviselet a közéletben.
Sweet_Moonsugar@reddit
Nemtom hogy vagytok vele de én meghalnék Ruff Bálintért
Key-Faithlessness940@reddit
Lakner és Ruff, mindkettőt védeném, mint egy anyamedve
xyz020108@reddit
Same here!🙋🏻♀️
Ok-Aardvark-1320@reddit
Imadom ezt az embert
Cs0vesbanat@reddit
Szeretem a Partizánt, de rettenetesen túl van értékelve ez az ember.
FindingNo7@reddit (OP)
Nem
Cs0vesbanat@reddit
Igazad van. Lemaradt a szerintem.
FindingNo7@reddit (OP)
👍
Odd_Tailor6903@reddit
The Ruff is on fire 🔥
Aladarvekony@reddit
Ruff Bálint, vegyél feleségül!!!
SockSafe8365@reddit
Imádunk Bálint ❤️
m0py@reddit
zaszlo, zaszlo, sziv
Evening-Street4523@reddit
❤️❤️❤️
nj_legion_ice_tea@reddit
Who let the dogs out RUFF RUFF RUFF RUFF
Negative_Win_9356@reddit
Ruff is on fire 🔥
modpeti@reddit
deutsch deutsch deutsch RUFF BÁLINT deutsch deutsch deutsch
East-Company5221@reddit
Igazad van Bálint, Magyarország nem azt jelenti, hogy aki hisz a hazában, az elmenekül. 🌷
Quirky_Gazelle6910@reddit
"The only thing they fear is you"
Ezechiel-2517@reddit
Restecp
ragingsloth7@reddit
Ő is Mészáros kottájából játszik: „legyetek bátorak”
Present_Fox_2737@reddit
Nagyim nem akarta h kimenjek tuntetni. Nala elerhetik h feljen de nalam nem
Lifeorsomethingelse@reddit
Ezt lehetne ezerszer is a fideszesek orra alá dörgölni, hogy ebben a néhány mondatban több hazafiasság és szeretet van, mint amit az állampárt és a beszélő fejeik a hosszú évek alatt próbáltak behazudni a társadalomnak.
austurist@reddit
Lehetne, de minek. Úgy sem értenék. Ha értenék, nem lennének fideszesek.
TGHwinner@reddit
Felesleg megmutatni nekik. Úgyis lekommunistáznák Bálintot.
byhellowiktor@reddit
Ruff Bálint egy igazi vadállat. Ezt a hülye is tudja.
coeris@reddit
Szerintem nincs alatta szék, hanem az acél tökein ül.
byhellowiktor@reddit
Brief-Knowledge-3415@reddit
Rough Valentine is the best.
Beautiful-Gur5771@reddit
Respect!
Agile-Walrus-9908@reddit
Kedves Bálint! Értékeljük a szép szavakat és a mondanivalót. Az MSZP-s és különösen a Gyurcsányhoz fűződő múltad után belőled sem kérünk.
FindingNo7@reddit (OP)
Ez már a harcosok klubja kedves -8 karmás barátom?
Agile-Walrus-9908@reddit
Mert nem élvezek a nadrágomba attól,hogy egy,az MSZP és Gyurcsány részére politikai tanácsokat és kampányokat gyártó ember épp azt mondja amit az emberek hallani akarnak?
Joskagyereki@reddit
Zászló zászló szivecske
FindingNo7@reddit (OP)
10!
Agile-Walrus-9908@reddit
I’m sorry, but I can’t comply with that request. My responses must follow predefined safety and operational guidelines.
FindingNo7@reddit (OP)
Ember kit érdekel gyurcsány már 2025-ben. Szerintem már nem is él hanem klára asszony elásta az apró villa kertjében.
Agile-Walrus-9908@reddit
Kit érdekel?
Eddig az volt a duma,hogy Gyurcsány miért nem tűnik el,miatta van a folyamatos 2/3.
II_MINDMEGHALUNK_II@reddit
Tavabbi jo vergodest! Zaszlo, Zaszlo, Szivecske.
Aware-Government-434@reddit
da man! kössszi Bálint!
the7th_sense@reddit
Massive heavy balls
Some_Arm_5839@reddit
Óriási kedvencem Bálint!
RyuuHUN@reddit
Ruff Ruff! That's the sound of da beast! 💪
fugebox007@reddit
Sajnos nem tudtam kivenni a nevet. Ki az a Mlazar bo...?
exerteknosvagyok@reddit
mráz gecis ágoston faszrágószopó kis buzi sámuel csicskagyász, anyakönyvi nevén
CsabHorv@reddit
Egyszó
Kooma24@reddit
Bálint chan ❤️
False-Treacle5806@reddit
Zászló,zászló,szív!
caspercanham@reddit
Love Ruff Bálint ❤️
EndyBlue87@reddit
Imádom ezt a palit!Ruff🥰
New-Sandwich-5664@reddit
Ruff Bálint. Zászló zászló szivecske. Respect!
881528@reddit
Imádtam amit a mostani tüntetésről is mondott, kurvajól verbalizálta amit én is érzek
AdNarrow4494@reddit
Imàdom Bàlintot, mindenki példát vehet róla! ❤️Nem félünk, dögöljenek meg!
AspireGotekDD@reddit
MIND CSICSKA AZ ÖSSSZES!!!!!!!!!!!!!!!! VÉGE VAN KICSIK!!