Kitől?
Egész életemben próbáltam segíteni mindenkinek, aki csak kérte. Nem egy barátomat húztam ki a gödörből, nem egy ember kísértem végig a legrosszabb időszakain. Mindenki "hálás" nekem.
És mégis, van nekem valaki, aki bár havonta egyszer megkérdezné, hogy vagyok? Vagy nem csak a saját bajait töltené rám, amikor ráírok vagy találkozunk? A lófaszt van.
Menjek pszichológushoz? Honnan legyen még arra is pénzem.
Minél idősebb vagyok, minél több kapcsolati élményen vagyok túl, annál jobban azt érzem, hogy nem tudok már megbízni senkiben, nem tudok megnyílni senkinek, nem fogok tudni soha senkit szeretni már, mert megbénít a félelem, hogy úgy is csalódni fogok. És hiába próbáltam ezen túltenni magam, hinni másokban, őszintének lenni, mindig ez az érzés igazolódott, és mindig jobban és jobban összetörtem magam.
Az egyetlen dolog, amit várok sokszor, hogy eléggé eltávolodjak mindenkitől, hogy végre bűntudat nélkül meg tudjam ölni magamat.
A rendezvényt szervező TramaAmbulancia önkéntes szakembereihez nyugodtan lehet ilyen esetekben fordulni (tapasztalatból mondom), ha úgy érzed vedd fel velük a kapcsolatot. (pl FB-on)
Az önkéntes szakemberek itt ingyenesen nyújtanak segítséget azoknak akik kérik.
Teljesen természetesnek kellene, hogy legyen, hogy egy férfi is lehet rossz mentális helyzetben, és nem szégyen szakemberhez menni. Ideje volna már meghaladni azt, hogy ami az "apámék" korosztályának általános felfogása volt, hogy férfi ember nem beszél lelki dolgokról. Nem attól leszel férfi mert megtanulod elfojtani, kezeletlenül, megoldatlanul hagyva rengeteg leli dolgot, hogy aztán az évek alatt végül egy kezelhetetlen vadállattá válj.
Sokkal kevesebb volna a kapcsolati erőszak, sőt a gyermekek bántalmazása is, ha magától értetődő lenne, hogy mentális és lelki eredetű problémákkal szakembertől kérünk segítséget. Nem az legyen ciki, ha kimondod és fölismered, hogy baj van, hanem akik megpróbálnak erről lebeszélni.
ennek sokkal prózaibb, anyagi okai vannak. A "szakemberhez járás" egy felsőközéposztályos meg attól felfelé való luxus. Másnak nincs ideje hétköznap munkaidőben pszichomókushoz járkálni, mert dolgozik. Plusz ha kellő rendszerességgel akarsz járni hozzá, akkor csak a magán van arra, ami meg fizetős.
(az állami, sztk-s ellátásoknak sokkal kisebb a kapacitása, ott jó esetben 1-másfélhavonta van egy alkalom, és a tb tán 10-12 alkalmat finanszíroz pl. állami pszichológusnál?)
Az van, hogy ez nem teljesen igaz. Ha nem veszed meg a heti rekesz sört, meg a napi doboz cigit ,akkor mindjárt van pénz terapeutára. Ha nem 3 autót tartasz fenn a semminek, akkor mindjárt van pénz terapeutára. Ez csak nézőpont kérdése, hogy ki és mire költ.
Az egyik, hogy a férfiak gyakran a saját környezetükben sem hajlandóak beszélni az érzelmeikről, főleg nem ha érzelmi szinten vannak problémáik. Mert úgy neveltek minket, hogy ne mutassunk gyengeséget, így ne is beszéljünk a problémáinkról. Aki ezen nem tud túljutni, az még kevésbé fog szakemberhez fordulni, az már ennek csak a folyománya.
A másik fele, hogy a férfiak jó része, beleértve engem is, eleve után nem csak mentális, hanem fizikai problémákkal is orvoshoz fordulni. Ennek is részben a szocializáció az oka, részben meg hogy a férfiak sokkal nagyobb aránya magába forduló, kevésbé szociális mint a nők többsége.
én ezt is osztálykérdésként nézném, a "lelkizés" (akár a képesség, hogy felismerd, meg tudd fogalmazni, szavakba tudd önteni az érzelmi problémákat), és az egészségügyi tudatosság is "műveltségi" kérdés is, ami társadalmi szinten korrelál a legmagasabb iskolai végzettséggel, ami meg az anyagi helyzettel is (igen, vannak az egyéni kivételek, de "nagy átlagban"). Szóval a legmélyén én tartom, hogy ezek mind bizony osztályhelyzettől függő luxus dolgok.
Nyilván a mélyszegénységben élők többsége nem, de azon kívül egy bő társadalmi csoport megengedhetné magának, ha akarná és priorizálná a költéseit. Más magánorvosi ellátást is igénybe vesznek nem is kevesen, akik aligha tartoznak a felsőközép, vagy afölötti anyagiakkal rendelkező csoportba. Ha csak azok fordítanának erre, akiknek valamilyen formában ez megengedhető, már az is óriási előrelépés lehetne.
Ez nagyon nem csak a mélyszegénységben élők problémája. A rendszeres (értsd havonta vagy annál sűrűbben) magánorvoshoz járás szerintem szintén felsőközepes luxus.
Teljesen természetesnek kellene, hogy legyen, hogy egy férfi is lehet rossz mentális helyzetben, és nem szégyen szakemberhez menni
Túl sokat kérsz a társadalomtól, a világ még nem áll készen arra, hogy a férfiakat is embernek kezeljék, nem hiába nem lehet sose beszélni a férfiak gondjairól úgy, hogy ne torkoljon vitába az egész, vagy ne a férfiak legyenek hibásak kivétel nélkül mindenért.
Az öngyilkosság is teljesen ebbe a kategóriába esik.
A kapcsolati erőszak meg a gyermekbántalmazás nem tudom, hogy jön ide, valamivel több nő jár terápiára (nem annyival több mint az emberek gondolnák), modern adatok szerint kapcsolaton belül mégis ugyanannyira erőszakosak mint a férfiak, és több gyereket is bántalmaznak.
Majd később átnézem, de valószínűleg a módszertan lehet a ludas.
Volt olyan kutatás is ahol 2500 egyetemi/főiskolai diákot kérdeztek meg, és a megkérdezett nők 22, és a megkérdezett férfiak 28%a tapasztalt erőszakot kapcsolaton belül.
De tessék, itt egy másik, már német adat.
Reddit kommentből idézve.:
"The possibility of experiencing violence as a male in a partnership is around 55%. Shockingly, 92% of men who experienced violence never reported it to the police. Men who earn less than their wives or are househusbands are at the greatest risk for violence in their partnerships."
Sok ország van, ahol nagyon nem egyenlően kezelik a férfiakat.
A Kanadai statisztikában elhangzik egy érdekes részlet.
64% of male survivors of IPV who called police reported being treated as the abuser (Dutton 2012).
Egy angliai adat szerint, ha fizikai nyoma is van annak, hogy egy pár női tagja bántalmazza a férfit, 28% esély van arra, hogy beviszik, a férfi áldozatot meg 32.
Vagyis hiába látszik, hogy a férfi az áldozat, akkor is őt viszik be, és kerül be esetleg a rendszerbe, és kezelik a nőt áldozatként.
4x több férfi lesz öngyilkos, Lengyeleknél meg 7x, és ez kutyát se érdekel a bolygón, nem lehet róluk beszélni, mindig odakerekedik ki a párbeszéd, hogy ez csak azért van, mert a férfiak nem járnak terápiára, és amúgy is, több nő kísérli meg, és a nők az igazi áldozatok.
Nem csak hazai, de nemzetközi oldalakon is találkozni ezzel, sőt, van külföldi reddit poszt ami a férfiak öngyilkosságáról szól... csak a kommentek szekció azzal van tele, hogy a nők az igazi áldozatok, és a nőknek rosszabb.
Miért van az, hogy minden férfiak öngyilkosságáról szóló poszt alatt arról szól az egyik topkomment, és a kommentek komoly része, hogy több nő kísérli meg?
Miért van az, hogy mindig fel kell hozni ezt?
Azért mert így a férfiak problémáit le lehet kicsinyíteni, a nőket sokkal nagyobb áldozatnak beállítani, és a legfontosabb, a nőkre terelődik a szó, és a nők problémáival kezdenek el foglalkozni az emberek.
Ezekből is látszik, hogy a társadalom még nem áll készen arra, hogy a férfiakat embernek kezelje, hogy beszélni lehessen a problémákról.
Öngyilkosságnál is miért csak annyi a megoldás, hogy a férfiak beszéljenek az érzéseikről, járjanak terápiára, miért van az, hogy minden társadalmi problémakör összetett, és nehéz rájuk megoldást találni, de nem, az öngyilkosságnál ez nincs így, ez egyszerű.
Pedig a férfiak beszélnek az érzéseikről, járnak szakemberhez, de mégis meghalnak.
Az elmúlt évek adatai szerint Magyarországon átlagban hetente 1-2 nő hal bele a párkapcsolati erőszakba. Férfiak esetén három évente egy. Szóval az arányok szerint még mindig a férfiak vezetnek.
Én voltam ezen a rendezvényen - pontosan azért is mentem el, mert férfiként olyan dolgot élek meg amiért sírnom kéne és vigaszt találni de nem kaptam sehol, vagy amit kaptam az olyan szintű performatív empátia hogy undorító.
Sokkal jobb volt ez a szombat délután mint gondolnátok, az utolsó előadás Zacherrel, Hadász Andrással meg Mácsai Pállal kurvajó volt.
Jó volt hallani azt, hogy igenis nagy szarban vagyunk és igen - a társadalom többnyire hátat fordít annak aki gyenge, főleg ha férfi. Mert ugye nekünk tűrni kell, lenyomni mindent - de közbe legyél a szikla, legyél magabiztos kan. Ez kb. akkora faszság mint minden nő neurotikus.
Ami a legjobban megmaradt - hogy nincs empátia a férfi irányába, ha mentális gondokkal küzdesz akkor magadon viseled a stigmát és kész.
Lehet trollkodni, de baszki nekem nem egy ismerősöm van egy lépésre attól hogy kinyírja magát és közbe azt kapják hogy “légy férfi”.
Köszi, amúgy pont ezért csinálták az előadás sorozatot is, hogy láthatóvá váljon ez a probléma végre.
A férfiaknak (tényleg csak a férfiaknak) nincs “third space” kialakítva, vagy ha volt akkor elveszett valamikor.
Pont olvastam, hogy Ausztráliában csináltak egy tök jó kezdeményezést, Men’s Shed. Olyan tér ahol a férfiak összejönnek és barkácsolnak, közbe megbeszélik a dolgaikat. Kár hogy nálunk ilyen nincs, pedig igény az kurvára van rá.
Egyébként mémelem ezt, de sajnos én is ilyen nevelést kaptam és sajnos én is általában elfojtom meg ilyesmi. Furcsa dolog ez, tudom, hogy nem így kéne, mégis ezt teszem.
Nekem anyukám is ilyen volt (és meghalt 51 évesen aneurizmában), és a húgom is tök büszke, amikor valamin nagyon kell bőgnie, de nem teszi. Őt próbálom megmenteni ettől a gondolkodástól, mert nem akarom elveszíteni.
Szerintem mindenkinek kéne heti egyszer egy jót bőgnie. Időzített stressz/düh/szomorúság kiadás. Nem tudom, milyen a post-nut clarity, de a post-cry clarity olyan, mint egy reboot.
nem tudom, szerintem ez szervi dolog úgy pubertás után, hogy sokaknál nem megy a "bőgés". Legalábbis én pl. alsós kisiskolás koromban még könnyen el tudtam sírni magam, de ez úgy 11-12 éves kor körül elapadt. Könnyet ki tud választani a szemem, de az az igazi gyerekkori rázós sírás nem menne. Nem tartom magam érzéketlennek, sőt, persze meg tudnak rázni szomorú események (veszteség, szerelmi csalódás, meg tudok hatódni filmen stb.), de fizikailag 1-2 könnycsepp legördülésén kívül több nem jön ki. Ez olyan, hogy a mutálás óta ma már sikítani se tudnék, pedig kiskölyökmént még biztos ment az is. Nem volt pedig ultramacsó alfahím környezetem, ahol ezeket aktívan elnyomták volna.
Nem kell hozzá kimondottan az elnyomó, "alfahím" környezet, elég hozzá a default környezet, ami lehet egy teljesen általános családi közeg, osztályközösség, baráti társaság. A férfiakba nevelt érzelmi elfojtás ritkán tudatos, célzott elnyomás, hanem szociális ozmózis útján, passzívan kerül elsajátításra.
Mondtak valaha olyat a szüleid, miután gyerekként megsérültél, hogy "nagy fiú vagy, ne sírj"? Ugrattak a haverok azzal, miután lehorzsoltad a fél tested BMX-ezés közben, hogy "na mivan, sírni fogsz?" Vígjátékokban, sitcomokban láttál életed során olyan jelenetet, hogy az a csattanó, hogy egy férfi elsírja magát, aztán laugh track? Ezek az apró jelzések, enyhe nyomások pont elegek arra, hogy egy gyerekkor alatt elsajátítsd, a személyiségedbe építsd, hogy egy férfi nem sírhat. Sírni egyenlő a gyengeséggel, sírni egyet jelent a megaláztatással.
Nem kell, hogy egy abúzív szülő verje beléd, ez sajnos megtörténik minden férfival, és te magad is úgy viszed tovább ezt a szép hagyományt, hogy közben talán észre sem veszed.
Jó példa erre maga a komment, ahol azt írod, hogy olyan, mintha szervi okai lennének - helytállóbb állításnak érzed azt, hogy a könnycsatornáid csak úgy, maguktól elsorvadtak, mint azt, hogy nem tudod megélni a valós érzelmeidet, ha szomorú vagy, ha meghatódsz.
Ez nem kritika, sajnos rám is igaz, meg a férfiak többségére. Pár éve egy rosszullét után kórházba kerültem, és amikor megtudtam, hogy "van baj", és hogy hetekig bent fognak tartani, elsírtam magam. És bár a teljes személyzet, az orvosok, az ápolók, mind nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem, azért egy pár napig úgy emlegettek, hogy a "sírós" beteg, és a sok vizsgálat mellé egy pszichiátriai kivizsgálásra is elküldtek, mert elképzelhetetlennek találtak, hogy egy huszonéves férfi azért sírjon, mert megijedt, mert aggódik az otthon egyedül maradó párjáért, vagy mert szomorú, hogy hetekig nem látja majd a családját. Az ilyen esetekből aztán az ember megtanulja, hogy előbb legyen dühös, ha bántja valami, minthogy mások könnyes szemmel lássák.
Köszönöm a hosszú és elgondolkodtató kommentet, megtisztelő! Biztos van ennek szocializációs része, ezen meditálok még, de azért én továbbra is hajlok rá, hogy ennek biológiai okai is lehetnek. Vannak is erre utaló tudományos megfigyelések, hogy a tesztoszteronnak van ilyen sírást gátló hatása.
Somewhat more convincing may be the hypothesis that the male hormone testosterone has an inhibitory influence on crying. In addition to animal work examining the effects of administering testosterone or castrating male animals and evaluating the effects on distress vocalization [60], there are additional supportive observations in men receiving antihormone therapy to block testosterone (i.e., such as in male-to-female gender transition or prostate cancer treatment). Together, these observations suggest that testosterone has an inhibitory effect on (tearful) crying behavior [3].
Részvétem anyud miatt. Nem gyakran sírtam életemben egyébként, de amúgy mindig jól esett. Marmint nyilván szarul voltam, de sikerult a feszultseg egy részét leadni vele. A post nut clarity olyan mintha érzelmek és vágy funkcióról hírtelen logikára és józanészhez térnél 😂😂 Sokszor jön vele együtt a megbánás is, hogy mennyire aláadtad magad az állatias ösztöneidnek😅
Nálam kitisztul minden, post cryban, de nem váltok logikusra. Csak minden a helyére kerül.
(Ettől a post nut claritytől úgy félek, egyszer végigolvastam egy fórumot, ahol leírták, hogy a nőtől is megundorodtak, amiért "engedte, hogy ilyen dolgokat" tegyenek vele.)
felnőve csak én láttam azt példaképpen, hogy a férfiaknak úgy kell tenniük, mintha nem is lennének érzéseik? érdekli őket a sport meg a foci meg talán néha a vakolás meg hogy milyen fából készült deszkákat hoz majd az asztalos meg mennyibe kerül a téligumi a kocsin. zene művészet szórakozás bármilyen érzés az maximálisan buzis és elfogadhatatlan, persze tombolni meg hisztizni meg duzzogni lehet ha a feleség elbasz valamit mert az a dolgok rendje de azon kívül minden szigorúan tilos, még barátaid sem lehetnek, max ilyen nagyon semleges haverok. pl 10 évesen szomszéd kölcsönadta kazettán a sum41 albumot és tökre tetszett mikor hallgattam szóval nem is tudtam férfiként tekinteni magamra.
Csak a ratyik sirnak. Az igazi ferfi elfojtja, majd belehal a felgyulemlett feszultsegbe. Orvoshoz is csak a buzik jarnak. A nagybetus ferfiember nem panaszkodik, csak csendben vegzi a dolgat, majd figyelve arra, hogy ezzel a legkevesebb kellemetlenseget okozza, meghal.
Ha tul sok a felgyulemlett feszultseg, de a szervezet meg kitart, a ferfiembernek megengedett az, hogy elkenje a szajat annak, aki nala kevesbe ferfi, peldaul az asszonynak, vagy annak a budos koloknek.
Az igazi ferfi ugy sir, hogy bantja azokat, akik szeretik!
Ez egy automatikus válasz, mert a posztodhoz a Mental Health flairt választottad.
Ha tanácstalan vagy, rosszul érzed magad vagy csak nincs kivel beszélgetned, a reddit mellett az alábbi helyeket is érdemes lehet felkeresni, bármilyen témádról is legyen szó:
24 éves korig keresheted a Kék Vonalat (teljesen anonim):
telefonon a 116-111-en,
chaten és levélben a https://kek-vonal.hu/ -n
Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok
segélyvonal: 116-123
18 éves kortól a Délutánt chaten és emailen: https://delutan.hu/hu -n.
További telefonos segítség:
Országos kríziskezelő: +36 80 20 55 20
Caritas Lelkisegély: +36 80 505 503
Időseknek a "DélUtán" is nyújt segítséget: +36 80 200 866
Ha a témád ennél összetettebb, vagy más jellegű segítségre van szükséged, ezek a segélyvonalak tudnak abban is asszisztálni, hogy a megfelelő platformot megtaláld.
Ha személyesebb segítségre van szükséged, és iskolába jársz, érdemes lehet a gyermekjóléti felelőst vagy az iskolapszichológust megkeresni, illetve ennek (szomorú) hiányában egy megbízható tanárral átbeszélni, hogy hova lehet fordulni.
Egyetemen a diákjóléti központnál lehet érdeklődni pszichológiai segítségért.
pudingleves@reddit (OP)
November a férfiak mentális egészségének hónapja.
Merjetek segítséget kérni, ha szükségét érzitek.
0b_101010@reddit
Kitől?
Egész életemben próbáltam segíteni mindenkinek, aki csak kérte. Nem egy barátomat húztam ki a gödörből, nem egy ember kísértem végig a legrosszabb időszakain. Mindenki "hálás" nekem.
És mégis, van nekem valaki, aki bár havonta egyszer megkérdezné, hogy vagyok? Vagy nem csak a saját bajait töltené rám, amikor ráírok vagy találkozunk? A lófaszt van.
Menjek pszichológushoz? Honnan legyen még arra is pénzem.
Minél idősebb vagyok, minél több kapcsolati élményen vagyok túl, annál jobban azt érzem, hogy nem tudok már megbízni senkiben, nem tudok megnyílni senkinek, nem fogok tudni soha senkit szeretni már, mert megbénít a félelem, hogy úgy is csalódni fogok. És hiába próbáltam ezen túltenni magam, hinni másokban, őszintének lenni, mindig ez az érzés igazolódott, és mindig jobban és jobban összetörtem magam.
Az egyetlen dolog, amit várok sokszor, hogy eléggé eltávolodjak mindenkitől, hogy végre bűntudat nélkül meg tudjam ölni magamat.
Resilient_Mind_00@reddit
A rendezvényt szervező TramaAmbulancia önkéntes szakembereihez nyugodtan lehet ilyen esetekben fordulni (tapasztalatból mondom), ha úgy érzed vedd fel velük a kapcsolatot. (pl FB-on)
Az önkéntes szakemberek itt ingyenesen nyújtanak segítséget azoknak akik kérik.
0b_101010@reddit
Köszönöm.
Én is önkénteskedek, és ez időnként feltölt. Éppen szar napom volt, de általában azért jobban vagyok.
Resilient_Mind_00@reddit
Örülök, hogy jobban vagy. :)
Szerintem az önkénteskedés is jó hatással van a mentális egészségünkre.
A kommentem főleg, a "pszichológusra is honnan legyen még pénz" gondolatra szánt válasz volt.
Ma Magyarországon tényleg luxusnak számít pszichológushoz járni. Jó tudni, hogy van ingyenes segítség.
Cickanykoma@reddit
No Nut November => Mental Health? :D
No_Leading_133@reddit
Non-Stop Nut November es megvan oldva
visszanyalof4gyl4lt@reddit
hehe, ez jó vicc volt
lee_pylong@reddit
Az a baj hogy nincs aki fizesse
Lifeorsomethingelse@reddit
Teljesen természetesnek kellene, hogy legyen, hogy egy férfi is lehet rossz mentális helyzetben, és nem szégyen szakemberhez menni. Ideje volna már meghaladni azt, hogy ami az "apámék" korosztályának általános felfogása volt, hogy férfi ember nem beszél lelki dolgokról. Nem attól leszel férfi mert megtanulod elfojtani, kezeletlenül, megoldatlanul hagyva rengeteg leli dolgot, hogy aztán az évek alatt végül egy kezelhetetlen vadállattá válj.
Sokkal kevesebb volna a kapcsolati erőszak, sőt a gyermekek bántalmazása is, ha magától értetődő lenne, hogy mentális és lelki eredetű problémákkal szakembertől kérünk segítséget. Nem az legyen ciki, ha kimondod és fölismered, hogy baj van, hanem akik megpróbálnak erről lebeszélni.
uzaygoblin@reddit
ennek sokkal prózaibb, anyagi okai vannak. A "szakemberhez járás" egy felsőközéposztályos meg attól felfelé való luxus. Másnak nincs ideje hétköznap munkaidőben pszichomókushoz járkálni, mert dolgozik. Plusz ha kellő rendszerességgel akarsz járni hozzá, akkor csak a magán van arra, ami meg fizetős.
(az állami, sztk-s ellátásoknak sokkal kisebb a kapacitása, ott jó esetben 1-másfélhavonta van egy alkalom, és a tb tán 10-12 alkalmat finanszíroz pl. állami pszichológusnál?)
LadyNavia@reddit
Az van, hogy ez nem teljesen igaz. Ha nem veszed meg a heti rekesz sört, meg a napi doboz cigit ,akkor mindjárt van pénz terapeutára. Ha nem 3 autót tartasz fenn a semminek, akkor mindjárt van pénz terapeutára. Ez csak nézőpont kérdése, hogy ki és mire költ.
Glass-Arm-3126@reddit
Kettéválasztanám a dolgot:
Az egyik, hogy a férfiak gyakran a saját környezetükben sem hajlandóak beszélni az érzelmeikről, főleg nem ha érzelmi szinten vannak problémáik. Mert úgy neveltek minket, hogy ne mutassunk gyengeséget, így ne is beszéljünk a problémáinkról. Aki ezen nem tud túljutni, az még kevésbé fog szakemberhez fordulni, az már ennek csak a folyománya.
A másik fele, hogy a férfiak jó része, beleértve engem is, eleve után nem csak mentális, hanem fizikai problémákkal is orvoshoz fordulni. Ennek is részben a szocializáció az oka, részben meg hogy a férfiak sokkal nagyobb aránya magába forduló, kevésbé szociális mint a nők többsége.
uzaygoblin@reddit
én ezt is osztálykérdésként nézném, a "lelkizés" (akár a képesség, hogy felismerd, meg tudd fogalmazni, szavakba tudd önteni az érzelmi problémákat), és az egészségügyi tudatosság is "műveltségi" kérdés is, ami társadalmi szinten korrelál a legmagasabb iskolai végzettséggel, ami meg az anyagi helyzettel is (igen, vannak az egyéni kivételek, de "nagy átlagban"). Szóval a legmélyén én tartom, hogy ezek mind bizony osztályhelyzettől függő luxus dolgok.
Lifeorsomethingelse@reddit
Nyilván a mélyszegénységben élők többsége nem, de azon kívül egy bő társadalmi csoport megengedhetné magának, ha akarná és priorizálná a költéseit. Más magánorvosi ellátást is igénybe vesznek nem is kevesen, akik aligha tartoznak a felsőközép, vagy afölötti anyagiakkal rendelkező csoportba. Ha csak azok fordítanának erre, akiknek valamilyen formában ez megengedhető, már az is óriási előrelépés lehetne.
uzaygoblin@reddit
Ez nagyon nem csak a mélyszegénységben élők problémája. A rendszeres (értsd havonta vagy annál sűrűbben) magánorvoshoz járás szerintem szintén felsőközepes luxus.
vipmailhun2@reddit
Túl sokat kérsz a társadalomtól, a világ még nem áll készen arra, hogy a férfiakat is embernek kezeljék, nem hiába nem lehet sose beszélni a férfiak gondjairól úgy, hogy ne torkoljon vitába az egész, vagy ne a férfiak legyenek hibásak kivétel nélkül mindenért.
Az öngyilkosság is teljesen ebbe a kategóriába esik.
A kapcsolati erőszak meg a gyermekbántalmazás nem tudom, hogy jön ide, valamivel több nő jár terápiára (nem annyival több mint az emberek gondolnák), modern adatok szerint kapcsolaton belül mégis ugyanannyira erőszakosak mint a férfiak, és több gyereket is bántalmaznak.
vahokif@reddit
Hol vannak ezek a modern adatok?
vipmailhun2@reddit
Tessék, itt az egyik.
https://www.researchgate.net/publication/332917590_Prevalence_and_Consequences_of_Intimate_Partner_Violence_in_Canada_as_Measured_by_the_National_Victimization_Survey
"2.9% of Canadian men and 1.7% of Canadian women report having been victims of Domestic Violence in the previous 5 years"
vahokif@reddit
Hogyan magyarázod hogy az EU statisztikája szerint ez 33% átlagosan az euban, nem 1.7%?
vipmailhun2@reddit
Majd később átnézem, de valószínűleg a módszertan lehet a ludas.
Volt olyan kutatás is ahol 2500 egyetemi/főiskolai diákot kérdeztek meg, és a megkérdezett nők 22, és a megkérdezett férfiak 28%a tapasztalt erőszakot kapcsolaton belül.
De tessék, itt egy másik, már német adat.
https://www.maennergewaltschutz.de/neuigkeiten/kfn-studie-maenner-partnerschaftsgewalt/
Reddit kommentből idézve.:
"The possibility of experiencing violence as a male in a partnership is around 55%. Shockingly, 92% of men who experienced violence never reported it to the police. Men who earn less than their wives or are househusbands are at the greatest risk for violence in their partnerships."
Sok ország van, ahol nagyon nem egyenlően kezelik a férfiakat.
A Kanadai statisztikában elhangzik egy érdekes részlet.
Egy angliai adat szerint, ha fizikai nyoma is van annak, hogy egy pár női tagja bántalmazza a férfit, 28% esély van arra, hogy beviszik, a férfi áldozatot meg 32.
Vagyis hiába látszik, hogy a férfi az áldozat, akkor is őt viszik be, és kerül be esetleg a rendszerbe, és kezelik a nőt áldozatként.
iKindaLikeRoot@reddit
Asszem a CDC csinált ilyen kutatást
Lifeorsomethingelse@reddit
Az első bekezdés úgy hangzik, mintha Andrew Tate és Jordan Peterson spermaküvéje beszélni kezdett volna.
A kapcsolati erőszak a megoldatlan mentális ész pszichés állapotok útján kerülhet a képbe mint végkifejlet.
vipmailhun2@reddit
4x több férfi lesz öngyilkos, Lengyeleknél meg 7x, és ez kutyát se érdekel a bolygón, nem lehet róluk beszélni, mindig odakerekedik ki a párbeszéd, hogy ez csak azért van, mert a férfiak nem járnak terápiára, és amúgy is, több nő kísérli meg, és a nők az igazi áldozatok.
Nem csak hazai, de nemzetközi oldalakon is találkozni ezzel, sőt, van külföldi reddit poszt ami a férfiak öngyilkosságáról szól... csak a kommentek szekció azzal van tele, hogy a nők az igazi áldozatok, és a nőknek rosszabb.
Miért van az, hogy minden férfiak öngyilkosságáról szóló poszt alatt arról szól az egyik topkomment, és a kommentek komoly része, hogy több nő kísérli meg?
Miért van az, hogy mindig fel kell hozni ezt?
Azért mert így a férfiak problémáit le lehet kicsinyíteni, a nőket sokkal nagyobb áldozatnak beállítani, és a legfontosabb, a nőkre terelődik a szó, és a nők problémáival kezdenek el foglalkozni az emberek.
Ezekből is látszik, hogy a társadalom még nem áll készen arra, hogy a férfiakat embernek kezelje, hogy beszélni lehessen a problémákról.
Öngyilkosságnál is miért csak annyi a megoldás, hogy a férfiak beszéljenek az érzéseikről, járjanak terápiára, miért van az, hogy minden társadalmi problémakör összetett, és nehéz rájuk megoldást találni, de nem, az öngyilkosságnál ez nincs így, ez egyszerű.
Pedig a férfiak beszélnek az érzéseikről, járnak szakemberhez, de mégis meghalnak.
Ahogy ez a kutatás is mutatja, a férfiak beszélnek az érzéseikről, járnak, beszélnek szakemberrel, de mégis meghaltak.
https://new.reddit.com/r/science/comments/nnxx02/men_die_of_suicide_much_more_often_than_women/
Érdekes részlet, hogy az öngyilkos férfiak 76%a már jelezte az önsértés, vagy öngyilkossági szándékát.
Known_Mud_7655@reddit
Az elmúlt évek adatai szerint Magyarországon átlagban hetente 1-2 nő hal bele a párkapcsolati erőszakba. Férfiak esetén három évente egy. Szóval az arányok szerint még mindig a férfiak vezetnek.
faszmacska@reddit
Nem szégyen szakemberhez fordulni, csak anyagilag lehetetlen.
BreakDown65@reddit
Tough Guys don’t Dance.
GKrisztian@reddit
Én voltam ezen a rendezvényen - pontosan azért is mentem el, mert férfiként olyan dolgot élek meg amiért sírnom kéne és vigaszt találni de nem kaptam sehol, vagy amit kaptam az olyan szintű performatív empátia hogy undorító.
Sokkal jobb volt ez a szombat délután mint gondolnátok, az utolsó előadás Zacherrel, Hadász Andrással meg Mácsai Pállal kurvajó volt.
Jó volt hallani azt, hogy igenis nagy szarban vagyunk és igen - a társadalom többnyire hátat fordít annak aki gyenge, főleg ha férfi. Mert ugye nekünk tűrni kell, lenyomni mindent - de közbe legyél a szikla, legyél magabiztos kan. Ez kb. akkora faszság mint minden nő neurotikus.
Ami a legjobban megmaradt - hogy nincs empátia a férfi irányába, ha mentális gondokkal küzdesz akkor magadon viseled a stigmát és kész.
Lehet trollkodni, de baszki nekem nem egy ismerősöm van egy lépésre attól hogy kinyírja magát és közbe azt kapják hogy “légy férfi”.
pudingleves@reddit (OP)
Sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy, és nagyon klassz, hogy elmentél.
Remélhetőleg lépésről lépésre egy egészségesebb társadalomban fogunk élni, szerintem a mostani fiatalabb generáció hozzáállása már más a témához.
GKrisztian@reddit
Köszi, amúgy pont ezért csinálták az előadás sorozatot is, hogy láthatóvá váljon ez a probléma végre.
A férfiaknak (tényleg csak a férfiaknak) nincs “third space” kialakítva, vagy ha volt akkor elveszett valamikor.
Pont olvastam, hogy Ausztráliában csináltak egy tök jó kezdeményezést, Men’s Shed. Olyan tér ahol a férfiak összejönnek és barkácsolnak, közbe megbeszélik a dolgaikat. Kár hogy nálunk ilyen nincs, pedig igény az kurvára van rá.
97Rick@reddit
Én nem sírok, én inkább megvárom míg felgyülemlik 20 évnyi düh, szomorúság, fájdalom majd kiengedem és elkezdek lövöldözni a blahán.
^ a Társadalom egy rétege szerint ezt jelenti férfinek lenni.
centerfoldangel@reddit
Neeem, magadban tartod, és 50 évesen elvisz egy aneurizma vagy infarktus.
97Rick@reddit
Egyébként mémelem ezt, de sajnos én is ilyen nevelést kaptam és sajnos én is általában elfojtom meg ilyesmi. Furcsa dolog ez, tudom, hogy nem így kéne, mégis ezt teszem.
centerfoldangel@reddit
Nekem anyukám is ilyen volt (és meghalt 51 évesen aneurizmában), és a húgom is tök büszke, amikor valamin nagyon kell bőgnie, de nem teszi. Őt próbálom megmenteni ettől a gondolkodástól, mert nem akarom elveszíteni.
Szerintem mindenkinek kéne heti egyszer egy jót bőgnie. Időzített stressz/düh/szomorúság kiadás. Nem tudom, milyen a post-nut clarity, de a post-cry clarity olyan, mint egy reboot.
uzaygoblin@reddit
nem tudom, szerintem ez szervi dolog úgy pubertás után, hogy sokaknál nem megy a "bőgés". Legalábbis én pl. alsós kisiskolás koromban még könnyen el tudtam sírni magam, de ez úgy 11-12 éves kor körül elapadt. Könnyet ki tud választani a szemem, de az az igazi gyerekkori rázós sírás nem menne. Nem tartom magam érzéketlennek, sőt, persze meg tudnak rázni szomorú események (veszteség, szerelmi csalódás, meg tudok hatódni filmen stb.), de fizikailag 1-2 könnycsepp legördülésén kívül több nem jön ki. Ez olyan, hogy a mutálás óta ma már sikítani se tudnék, pedig kiskölyökmént még biztos ment az is. Nem volt pedig ultramacsó alfahím környezetem, ahol ezeket aktívan elnyomták volna.
TheHyperborean@reddit
Nem kell hozzá kimondottan az elnyomó, "alfahím" környezet, elég hozzá a default környezet, ami lehet egy teljesen általános családi közeg, osztályközösség, baráti társaság. A férfiakba nevelt érzelmi elfojtás ritkán tudatos, célzott elnyomás, hanem szociális ozmózis útján, passzívan kerül elsajátításra.
Mondtak valaha olyat a szüleid, miután gyerekként megsérültél, hogy "nagy fiú vagy, ne sírj"? Ugrattak a haverok azzal, miután lehorzsoltad a fél tested BMX-ezés közben, hogy "na mivan, sírni fogsz?" Vígjátékokban, sitcomokban láttál életed során olyan jelenetet, hogy az a csattanó, hogy egy férfi elsírja magát, aztán laugh track? Ezek az apró jelzések, enyhe nyomások pont elegek arra, hogy egy gyerekkor alatt elsajátítsd, a személyiségedbe építsd, hogy egy férfi nem sírhat. Sírni egyenlő a gyengeséggel, sírni egyet jelent a megaláztatással.
Nem kell, hogy egy abúzív szülő verje beléd, ez sajnos megtörténik minden férfival, és te magad is úgy viszed tovább ezt a szép hagyományt, hogy közben talán észre sem veszed.
Jó példa erre maga a komment, ahol azt írod, hogy olyan, mintha szervi okai lennének - helytállóbb állításnak érzed azt, hogy a könnycsatornáid csak úgy, maguktól elsorvadtak, mint azt, hogy nem tudod megélni a valós érzelmeidet, ha szomorú vagy, ha meghatódsz.
Ez nem kritika, sajnos rám is igaz, meg a férfiak többségére. Pár éve egy rosszullét után kórházba kerültem, és amikor megtudtam, hogy "van baj", és hogy hetekig bent fognak tartani, elsírtam magam. És bár a teljes személyzet, az orvosok, az ápolók, mind nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem, azért egy pár napig úgy emlegettek, hogy a "sírós" beteg, és a sok vizsgálat mellé egy pszichiátriai kivizsgálásra is elküldtek, mert elképzelhetetlennek találtak, hogy egy huszonéves férfi azért sírjon, mert megijedt, mert aggódik az otthon egyedül maradó párjáért, vagy mert szomorú, hogy hetekig nem látja majd a családját. Az ilyen esetekből aztán az ember megtanulja, hogy előbb legyen dühös, ha bántja valami, minthogy mások könnyes szemmel lássák.
uzaygoblin@reddit
Köszönöm a hosszú és elgondolkodtató kommentet, megtisztelő! Biztos van ennek szocializációs része, ezen meditálok még, de azért én továbbra is hajlok rá, hogy ennek biológiai okai is lehetnek. Vannak is erre utaló tudományos megfigyelések, hogy a tesztoszteronnak van ilyen sírást gátló hatása.
https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC6201288/
Glass-Arm-3126@reddit
Én se tudok felnőttként sírni, de inkább az lehet az oka, hogy sosem megkönnyebbülésként, hanem mindig negatívan éltem meg.
No_Leading_133@reddit
Idonkent ezert nezem meg a Halalsoron-t. Mindig elbogom rajta, mint egy ovidas, de katartikus.
lostmyfkingmind@reddit
Mert gyenge vagy.
No_Leading_133@reddit
Ez teny.. ez a film mindig osszetori a lelkem aztan ujrarakja….
97Rick@reddit
Részvétem anyud miatt. Nem gyakran sírtam életemben egyébként, de amúgy mindig jól esett. Marmint nyilván szarul voltam, de sikerult a feszultseg egy részét leadni vele. A post nut clarity olyan mintha érzelmek és vágy funkcióról hírtelen logikára és józanészhez térnél 😂😂 Sokszor jön vele együtt a megbánás is, hogy mennyire aláadtad magad az állatias ösztöneidnek😅
centerfoldangel@reddit
Köszönöm.
Nálam kitisztul minden, post cryban, de nem váltok logikusra. Csak minden a helyére kerül.
(Ettől a post nut claritytől úgy félek, egyszer végigolvastam egy fórumot, ahol leírták, hogy a nőtől is megundorodtak, amiért "engedte, hogy ilyen dolgokat" tegyenek vele.)
visszanyalof4gyl4lt@reddit
dehogy undorodnak meg a nőtől... :) mármint azok az idióták lehet, de azért sokan nem...
visszanyalof4gyl4lt@reddit
egyébként ki nem?
jolvangergo@reddit
Őszintén megvallom, h múlthéten elkezdtem nézni Ibelin rendkívüli életét, aztán úgy a 20.percnél kurvara elkezdtem szipogni, meg könnyet törölgetni. 🥹
Danixp94@reddit
Még Google Doodle sem készült erről. Telibe vagyunk szarva :D
pudingleves@reddit (OP)
Mi azért figyeljünk egymásra!
Paul_Allen000@reddit
felnőve csak én láttam azt példaképpen, hogy a férfiaknak úgy kell tenniük, mintha nem is lennének érzéseik? érdekli őket a sport meg a foci meg talán néha a vakolás meg hogy milyen fából készült deszkákat hoz majd az asztalos meg mennyibe kerül a téligumi a kocsin. zene művészet szórakozás bármilyen érzés az maximálisan buzis és elfogadhatatlan, persze tombolni meg hisztizni meg duzzogni lehet ha a feleség elbasz valamit mert az a dolgok rendje de azon kívül minden szigorúan tilos, még barátaid sem lehetnek, max ilyen nagyon semleges haverok. pl 10 évesen szomszéd kölcsönadta kazettán a sum41 albumot és tökre tetszett mikor hallgattam szóval nem is tudtam férfiként tekinteni magamra.
visszanyalof4gyl4lt@reddit
" zene művészet szórakozás bármilyen érzés az maximálisan buzis"
kit kell szájba verni???!
No_Interaction_1757@reddit
Csak a ratyik sirnak. Az igazi ferfi elfojtja, majd belehal a felgyulemlett feszultsegbe. Orvoshoz is csak a buzik jarnak. A nagybetus ferfiember nem panaszkodik, csak csendben vegzi a dolgat, majd figyelve arra, hogy ezzel a legkevesebb kellemetlenseget okozza, meghal.
Ha tul sok a felgyulemlett feszultseg, de a szervezet meg kitart, a ferfiembernek megengedett az, hogy elkenje a szajat annak, aki nala kevesbe ferfi, peldaul az asszonynak, vagy annak a budos koloknek.
Az igazi ferfi ugy sir, hogy bantja azokat, akik szeretik!
lostmyfkingmind@reddit
Férfiként sírni? Hát itt már tényleg mindenki buzi lett?
Civil-Budget1140@reddit
bennünk?
Krampusz420@reddit
LowQualitySpiderman@reddit
Futile-Clothes867@reddit
Boys Don't Cry
AutoModerator@reddit
Ez egy automatikus válasz, mert a posztodhoz a Mental Health flairt választottad.
Ha tanácstalan vagy, rosszul érzed magad vagy csak nincs kivel beszélgetned, a reddit mellett az alábbi helyeket is érdemes lehet felkeresni, bármilyen témádról is legyen szó:
24 éves korig keresheted a Kék Vonalat (teljesen anonim):
telefonon a 116-111-en,
chaten és levélben a https://kek-vonal.hu/ -n
Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok
18 éves kortól a Délutánt chaten és emailen: https://delutan.hu/hu -n.
További telefonos segítség:
Országos kríziskezelő: +36 80 20 55 20
Caritas Lelkisegély: +36 80 505 503
Időseknek a "DélUtán" is nyújt segítséget: +36 80 200 866
Ha a témád ennél összetettebb, vagy más jellegű segítségre van szükséged, ezek a segélyvonalak tudnak abban is asszisztálni, hogy a megfelelő platformot megtaláld.
Ha személyesebb segítségre van szükséged, és iskolába jársz, érdemes lehet a gyermekjóléti felelőst vagy az iskolapszichológust megkeresni, illetve ennek (szomorú) hiányában egy megbízható tanárral átbeszélni, hogy hova lehet fordulni.
Egyetemen a diákjóléti központnál lehet érdeklődni pszichológiai segítségért.
I am a bot, and this action was performed automatically. Please contact the moderators of this subreddit if you have any questions or concerns.