Egy futballfüggő naplójából

„Én minden meccsben a csodát vártam. És néha meg is kaptam."Ezt Mándy Iván nyilatkozta egyszer.Valahogy így vagyunk ezzel mi is.Minden válogatott meccs előtt várjuk a csodát.S néha, mint ma is, megadatik.Ez volna a futball lényege.Nem a beteljesülés, az csak a bónusz.Hanem a csodavárás.Ahogy a két kisfiam a meccs előtt a himnuszt énekli a tévé előtt (akárha ott lennének a pályán).Ahogy kiabálnak az anyjuknak, hogy jöjjön gyorsan, mert Vargával "nagy a baj" (s egy anya, ugye, mindenre gyógyír).Ahogy az utolsó percekben imára kulcsolt kézzel segítik a magyar támadásokat.(Ez volt az első esti meccs, amelyen megengedtük nekik, hogy megnézzék a második félidőt is.)Felugrottak, visszaültek.Felugrottak, visszaültek.S aztán: üvöltöttek, ahogy a torkukon kifért.Na jó: együtt üvöltöttünk.A révkomáromi Komensky utca lakóitól ezúton is elnézést kérünk.Van az a közhelyes sportriporteri kérdés, amikor arról faggatják a gólszerzőt, hogy milyen érzés.Nem tudom, Csobothnak milyen, de azt tudom, hogy nekünk kurv@jó.Győztes gól az Eb-n, a századik percben, pláne ilyen előzmények után.Ezt hívják katarzisnak, azt hiszem.Football, bloody hell.