thread

A kisfiam a mindenem, meghalnék érte, de nagyon sokszor a legnagyobb ellenségem.. Nincs nagyszülői segítség, 2 éves volt mikor visszamentem dolgozni, nem bölcsis úgyhogy váltjuk egymást a férjemmel. Most 3 éves, remélem az ovival könnyebb lesz. Rohadt nehéz nagyon nagyon sokszor, 20 évesen szültem, 23-mat töltöm most, mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni, rengeteg kisgyerekre, babára vigyáztam gyerekkoromban, nem volt teher, imádtam, de ott vigyáztam a gyerekekre pár órát aztán mehettem a dolgomra, pihenhettem, sajáttal nincs vége, ha esetleg alszik délután akkor is csak takaríok. Mindenki azt mondja, hogy nagyon jó szülők vagyunk, szépen fejlődik a gyerek, okos, de sokkal többet érdemelne szerintem. Nem érzem magamat elégnek hozzá. Persze, nem megy minden egyszerre, rendbe legyen a lakás, legyen foglalkozva a gyerekkel, én is nézzek ki valahogy, de én mindet szeretném. 20 helyen van az agyam egyszerre, 90% ban enni lehet a földről tisztaság van itthon, a kisfiammal is foglalkozva van, de ennek az az ára, hogy beesek 11- éjfél között az ágyba, reggel 5kor pedig indulok dolgozni. Úgy érzem, hogy amúgy a kisujjamból kirázom az anyaságot, tényleg jól megy, de magamtól 120%ot várok.
Az én hülyeségem, 12 éves koromban apummal éltem kettesben 115nm es házban, suliztam, háztartást vezettem, főztem, 15 évesen diákmelózni kezdtem, úgyhogy innen jön talán egy megfelelési kényszer. Kb havi egyszer előjön 2-3 napra, hogy mindent gyűlölök, fszom ki van már az egésszel, el vagyok fáradva, megbántam, de ha nem ez lenne akkor erre vágynék, ha a kislány énemnek elmesélném, hogy van egy férjem, egy csodaszép kisfiunk, építgetjük az életünket akkor iszonyat boldog lenne az a kicsi lány. Mindenünk megvan ami kell, dolgosak vagyunk, egészségesek, minden tökéletes, de sokszor nem vagyok elég hálás. Bennem van a megbántam, de ha nem ezt az életet élném akkor erre vágynék. Semmi nem tud felkészíteni, hogy mekkora áldozat, “teher” tud lenni egy gyerek, de viszont tényleg a legcsodálatosabb dolog a világon.