Ma voltam kolonoszkópián, minden rendben, viszont emésztésem megkeseríti az életem, hogyan tovább?
Posted by jboglarka@reddit | askhungary | View on Reddit | 68 comments
Ma voltam kolonoszkópiai vizsgálaton, és hála az égnek nem találtak semmit, sem gyulladásra adó jelet, sem polipot. Viszont az emésztésem már évek óta borzasztó, egy pohár víztől is puffadok, és az utóbbi egy hónapban még nagyobb fájdalmaim vannak. Elhagytam egy ideje a glutént, laktózt is, figyeltem a táplálkozásra, tavasztól nyár végéig sportoltam is heti 5-6x, de nem segített. A tüneteim legfőképpen hasmenés, székrekedés váltakozása, puffadás, gyomor-bélfájdalom, folytonos gázképződés. Sajnos kialakult némi szorongásom is a problémám miatt, mert folytonos gázképződésem van minden ételtől, amit nem tudok sehogy sem visszatartani, mármint a szellentést, és a munkahelyemen már feltűnt másoknak is, “sz@rszag , és fingszag van” címszóval. Higiéniámra maximálisan figyelek, napi kétszer zuhanyzom, nagy wc után használok nedves popsitörlőt. Nem szeretném ezt a vizsgálatot elkönyvelni annak, hogy nincs semmi bajom, mivel minden napom már egy szenvedés. Hova érdemes mennem tovább kivizsgáltatni magam? Előre is köszönöm a segítséget.
Budget_External_8918@reddit
Sikerült azóta diagnosztizálni a problémádat és esetleg javulást elérni? Én körülbelül ugyanezzel a problémával küzdök lassan 7 éve. Minden leletem negatív, a hisztamin intoleranciához kapcsolódó DAO-szintem alacsony csak kissé, de önmagában ez sem diagnózis.
jboglarka@reddit (OP)
feliratott a háziorvosom egy Normix nevezetű antibiotikumot, az kicsit javított a helyzeten, de leginkább lelki eredetű nálam a probléma sajnos. lelkileg rendben vagy?
Budget_External_8918@reddit
A Normixot sokaknak felírják a SIBO ellenszereként, de nálam is például csak abban a pár napban volt hatása, amíg szedtem. Elvileg lelkileg minden rendben, de már kezdek ebben elbizonytalanodni a negatív leletek után... 😞
NonoLaGore@reddit
Elég hasonló a szitu, sok sok széklet és vérvizsgálat után, rászántam magam a kolon + gasztroscopiara… jóformán már csak ez maradt a fő vizsgáltokból. Puffadás, rengeteg allergia/intolerancia, laktulóz h2 pozitív, laktóz intol és sorolhatnám…. A gasztrósom azt mondta, az eredményeket elnézve ez IBS lesz, de csak a tükrözés után lesz biztos benne. Ami érdekes, időközben elkerülten egy immunológushoz, aki abszolút nem csodálkozott az én drámámon, hogy pl már semmit nem tudok enni mert puffadok és nagykn nagy fájdamaim vannak napokig, plusz állandó hasmenés eliminációs diéta mellett… azt érzem, végre jó kezekbe vagyok, meglátjuk pár hónap múlva… Szedtem nyugtatót /SSRI-t nálam akkor kezdődtek a legnagyobb emésztőrendszeri borulások….
Thick_Start_7614@reddit
Ha elhagy oda a laktózt kell idő amíg a belbolyhok regneralodnak. Nem lesz másnap jó emésztésed. Maradj következetes, javulás lesz
olivernagy4@reddit
IBS lesz a nyerő, én is a világon minden diétát kiprobáltam. Érdemes lenne beszélni egy pszichiáterrel, szorongásoldó / SSRI antidepresszáns a világot tudja jelenteni.
jboglarka@reddit (OP)
nagyon szépen köszönöm. neked javult azóta a helyzet? 😊
olivernagy4@reddit
Hát nekem szerencsére sosem volt úgy konstans rossz mint neked, csak időszakosan. A hétköznapi stressz okozott mindig problémákat, az úgynevezett "flare up"-ok ritkák, csak akkor jön elő amikor baj van. Nekem ha megszűnik a külső tényező, a tünetek is elmúlnak.
jboglarka@reddit (OP)
hála Istennek!🙏🏾
Illustrious-Tooth702@reddit
Nekem volt teljes vizsgálat (gyomor és béltükrözés). A beleimben nem volt semmi, a gyomromban volt egy kis gyulladás. Az orvos helikobakterra gyanakszott így vett szövetmintát. 1 héttel később meglett az eredmény és negatív lett. Kaptam gyógyszereket amit kúraszerű kellett bevennem de nem segített. Szóval passz nem tudom hogy mi lehet de az orvos mondta azt hogy a gyomromban lévő gyulladás okozhat emésztési gondokat. Ami biztos hogy kerülni kell a csípős fűszeres ételeket és az us segít ha stresszmentesítek.
jboglarka@reddit (OP)
köszi, hogy leírtad a tapasztalataidat. a következő körben én is elmegyek egy gyomortükrözésre, h2 kilégzési vizsgálat, plusz hasi ultrahang. nem nyugszom bele egyenlőre. államiba sokat kellett várnod időpontra?
Illustrious-Tooth702@reddit
Maszekban csináltam. 200k volt. De a sima gyomortükrözés az asszem 80k-ba kerül
M1ssN_ny4Bus1n3ss@reddit
Progastro825 a legjobb, azzal kezdj. Feldolgozott eteleket, huvelyeseket, gombat ne egyel, tejet, glutent se.
Sultcsirke nyers salata amit szeretsz, olaj+citromle, so.
A cukrot probald meg minimalizalni- cukor kell a szervezeted mukodesehez- alkohol, uditoket, szorpoket, kesz sutemenyeket hagyd el.
Ha edessegre vagysz, fozz egy almakompotot szegfuszeggel, hutsd le es azt edd.
A husmentes eletre nem is terek ki, a legnehezebben emesztheto, ha nem birod teljesen elhagyni, akkor max heti 2x egyel.
Mozogj, a seta is eleg, akkor mozognak a beleid.
jboglarka@reddit (OP)
ez a Progastro825 szedhető esetleg sibo tünetekre is?
M1ssN_ny4Bus1n3ss@reddit
Kifejezetten arra van.
hex64082@reddit
Már hogy lenne a hús a legnehezebben emészthető? Ami nem zsíros, pl. csirkemell az kb. a legkönnyebben emészthető dolgok egyike.
First-Trouble-5395@reddit
+1 a Progastro 825-re.
Infamous_Syrup_8366@reddit
IBS sajnos nagyon sok embernek van. Stressz , szorongás alapú a dolog . Még ha te nem is érzed úgy a tested érzi.
jboglarka@reddit (OP)
igen, a stressz a kiváltó oka ennek, arra fogadni mernék, mert egészségesen étkezem az esetek 90 százalékában, néha becsúszik egy-egy pizza, de figyeltem a kajára mindig is. vitaminokat is szedek, stb. már új munkahelykeresésben vagyok, de sajnos ahol lakom, nincs egyenlőre semmi lehetőségem lépni. :(
Embarrassed_Meet864@reddit
Nem akarok geci lenni, de hány kg vagy?
jboglarka@reddit (OP)
súlyommal minden rendben, picit fogytam az utóbbi időben, de a rendszeres edzés miatt(strandforma elérése nyaralásra). 50 kg körül vagyok és 160 cm
AgitatedPeak2208@reddit
Nekem 3 hónapja. Minden rendben. Azóta is vereset szarok.
jboglarka@reddit (OP)
nekem is megjelent az utóbbi időben a vér, genny a székletemben, és a calprotectinem is pozitív lett, úgyhogy tényleg nem értem. de örülök, hogy rendben van a vastagbelem, azt mondta az orvosom, és az asszisztensnő, hogy gyönyörű a belem. :D már sírni tudnék komolyan...
Consistent_Treat_770@reddit
Ez IBS lesz, bármilyen fogadást állok, a vegyes változat (hasmenés-székrekedés váltakozása). Szoktál-e evés után, akár 5 perccel, akár egy félóra-háromnegyed óra elteltével rohanni a slozira? Csak mert ez az IBS névjegytünete.
Nincs értelme máshová menni vizsgálódni, jómagam 2 endoszkópián is voltam, alul-felül, nem leltek semmit, "sine morbo" vagyis "egészséges" szerepel a leleten.
Sajnos az IBS-el mái napig sötétben tapogatózik az orvostudomány. Nem tudják, mitől alakul ki és miért, mi okozza a rohamokat, mi lenne a gyógymódja. Mármint a colostómián kívül persze. Ráadásul brutálisan terjed: az Orvostudomány Bulletin pár éve lehozott egy cikket, ami szerint 2050-re a lakosság 30%-a is szenvedhet IBS-ben. Biztató,mi? Egy biztos: nem a kaja okozza, tehát a glutén-laktóz diétával nem sokat érsz el. Gyógyszerek (pl. hasfogó) segíthetnek ideig-óráig, de a legtutibb megoldás, ha mindig van nálad vécépapír és egy üveg víz...és hát jobb ha hozzászoksz a bokor mögé guggoláshoz is...
jboglarka@reddit (OP)
nem szoktam menni rögtön wc-re, de a székelési inger nagyon gyorsan jelentkezik, és minden székletűrítés után úgy érzem, nem ürültem ki teljesen, legyen hasmenéses vagy székrekedéses epizód, teljesen mindegy. gázképződés, puffadás már éhgyomorra egy pohár víz után jelentkezik.
AgitatedComedian6527@reddit
Szia!
A probléma szervi okainak felderítése közben én is javasolnám egy lehetőleg szomatizációval foglalkozó pszichológus felkeresését, lelki problémák simán tudnak ilyen súlyosságú tüneteket, illetve írtad, hogy szorongsz az állapotod miatt, azon is nagyon sokat tud segíteni.
Kívánom, hogy találj megoldást a betegségedre!❤️
jboglarka@reddit (OP)
nagyon szépen köszönöm a tanácsod!❤️
brain_80_rain@reddit
Nekem IBS volt a diagnózis erre, majd egyszer felvetette az egyik orvos ezer vizsgálat után (igen, volt hasi uh is), hogy konkrétan sérvet kerestek-e már. És bizony, ott volt egy kis picike, de annál szörnyűbb sérv. Már csak 8 évnek kellett onnantól eltelnie addig, hogy megcsinálják (csak akkor végezték el, ha már nem akartam több gyereket), de azóta nem puffadok, nem mocorognak a beleim össze-vissza, nem vagyok folyamatosan rosszul, nem bántanak a szelek.
jboglarka@reddit (OP)
borzasztóan összetett a szervezet, örülök, hogy kiderült, mi okozza a panaszaidat, és hogy megoldódott a helyzet. én már arra is gondoltam amúgy végső elkeseredettségemben, hogy talán a bölcsességfogam miatt ilyen az emésztésem, mert mindhárom kibújt.🙃
brain_80_rain@reddit
Jaj, hogy én azokkal hogy megszenvedtem! Mikor a fogorvosom mondta, hogy nem úgy van az, hogy csak addig nőhetnek ki, amíg a biosztankönyvben azt mi tanultuk...nekem 4 van. :D Én egy hasi uh-ra mindenképpen elmennék a helyedben! Gyors gyógyulást kívánok!
AgitatedComedian6527@reddit
Azt hittem, hogy 4 feltárásos bölcsességfog-műtét után túl vagyok az ilyen izgalmakon, erre kiderült, hogy van plusz egy bal alsó szemfogam, ami keresztbe benőtt az “eredeti” alá.😂
brain_80_rain@reddit
Na jó, ez egy horrorsztori! Nagyon sajnálom! Most a kisfiam azzal szív, meg hát mi is, hogy lehet, hogy nem fog kijönni a szemfoga, mert túl pici a hely és szabályozni kell emiatt a fogait. Csak emiatt, mert amúgy normálisak szerencsére (ellentétben az enyémekkel, ahogy nőttek az ő korában).
jboglarka@reddit (OP)
köszönöm szépen! :)
Hot-Zucchini7417@reddit
Hol volt a sérv?
brain_80_rain@reddit
Köldök fölött, egy tényleg nagyon picike, de a sérvkapu is sajnos pici volt hozzá és amikor kijött...akkor jöttek a problémák.
SZZSDrakulina@reddit
Ugyan elhagytad a laktózt, ha nem vagy laktózérzékeny, akkor próbáld ki a kecsketejet vagy kecskesajtot beilleszteni az étrendbe.
Low-Foundation3103@reddit
H2 kiképzés teszt volt már laktulózzal? A SIBO simán okozhat ilyen tüneteket.
jboglarka@reddit (OP)
ismerem a sibot, nem volt még ilyen tesztem. próbálgattam most pár hétig úgy étkezni, ahogy a sibosoknál szokás, elhagytam a kávét is, low fodmap stb. de nem sokat segített. de köszi, hogy írtál.
ImportantOctopus@reddit
+1 SIBO gyanúra. Diéta szerintem nem lenne elég önmagában, ha SIBO-s vagy, akkor gyógyszerkúrával kezd a doki. Nem is értem, gasztroenterológus küldött el gondolom kolonoszkópiára - ha az nem vezetett semmire, neki kéne utána továbbmennie a diagnózishoz.
Ha elküld kilégzéses vizsgálatokra, mindenképp laktulózra (nem laktóz!) menj először, mert ha pozitív, az bebizonyítja SIBO-t. (Ha ehelyett laktóz kilégzésre mész először, és az pozitív, az laktózérzékenység és SIBO is lehet, és nem leszel előrébb.)
radnotieszti@reddit
elég rossz, hogy a doki ezekre magától nem küldte el OP-t, illetve hogy a kolono alatt ha jól értem nem vizsgáltak cölikáliát pl. (ami adott lenne, hogy ha már átesik rajta, akkor mintát vegyenek onnan). kilégzéses teszt laktósra, SIBO-ra mindenképp javallott szintén, illetve székletvizsgálat is, epe paraméterekkel kiegészítve. eü-ben dolgozom én is, de nem vagyok orvos, viszont Dr. Filiczky Istvánt nagyon jó szívvel ajánlom, szuper alapos. (nem reklám, engem is ő gyógyított meg)
Hot-Zucchini7417@reddit
FODMAP diéta 3-6 hét után kezd el hatni ha jól emlékszem (és nálam is így volt).
PatientHorror47@reddit
Bel mikrobiom elemzes! Addig tolhatnad a rostokat (pl utifumaghej kurvasok zoldseg stb) ha nem talaltak sibora utalo jelet. Ja es olvastam kommentjeidet . Konyorgom ne a myproteinrol gymbeamrol hasonlo helyekrol szedd be a probiotikumodat hanem markas (altalaban dragabb) cuccokat vegyel. Illetve en megvarnam vele a mikrobiom elemzest mert az megmutatja milyen torzsek kellenek es milyenek nem!
Illetve par szabaly amivel par heten belul javulhat: 1. Ne zabalj ossze minden szart, egy 3 hetig probalj meg tisztan enni 2. 3 hetig keruld a tejet, tojast , glutent aztan egyenkent terhelj vissza es amelyiknel fosol ott gond van (tesztek rohadtul nem hozzak ki csomo esetben, en pl szetfosom az agyam egy tejfoltol es ezer tesztem lett negativ) 3. Annyi zoldseget egyel (lehetoleg parolva) amennyit csak tudsz!!!! 4. Piát kicsit hanyagold most 3 hetig mondjuk azt is 5. Ne probiotikumot egyél hanem prebiotikumokat 6. Nézz utána mik a low foodmap kaják és probald azokbol kajálni
Ezeket normálisan betartod és nem csalod el honap vegere jo leszn
jboglarka@reddit (OP)
rendben, köszi a tanácsokat! esetleg tudnál jó minőségű tápkiegeket ajánlani? (prebi,probiotikum stb.)
PatientHorror47@reddit
Hat ezek ilyen törzsek amibol nagyon sok fele van. Ha nem a megfelelot szeded akkor tul tudod nyomni nagyon. Yiya-t ajanlom.
EveningSpecial7357@reddit
Lehet hogy nagyon egyszerű kérdés, de a bélflórádat szoktad erősíteni?
jboglarka@reddit (OP)
igen, probiotikumokkal, most a myproteinől a digestion nevű emésztéssegítőt szedtem, de nézegetem ezt, hátha segíthet:
Ok-Letter6668@reddit
Ne cseszd szét a bélflórádat a probitikumokkal.
A bálflórát egyetlen módon lehet erősíteni: olyan ételeket eszel, amik a beledben lévő 1500-2000 féle hasznos baktérium szaporodását támogatják és semmi olyat nem eszel, ami a káros baktériumok szaporodását támogatja.
Felejtsd el ezt a baromságot a "bélflóra támogató" probiotikumokról
A vastagbeledben él 2000 féle hasznos baci.
A bolti meg gyógyszertári szarokkal meg be tudsz vinni 1-12 félét. Feltéve, ha az, amit lenyeltél, túléli a gyomorsav fürdőt meg a vékonybélben a számára nem éppen kedvező feltételeket.
Nem kell mindent elhinni, ami a reklámokban hazudoznak.
radnotieszti@reddit
nem minden porbiotikum megfelelő, van, amelyik csak tüneteket erősít (pl. SIBO esetén egy protexin kifejezetten rosszat tesz, mert a "rossz" baktériumokat is "táplálja"). Érdemes az orvossal konzultálni, hogy mit szedsz, nem mindig teszel jót magadnak a probiotikummal.
jboglarka@reddit (OP)
rendben, köszönöm.😊
Ciarshaeth@reddit
Ha nagyon nem találtak semmit, próbáld meg a Pangrolt. Emésztő enzimeket tartalmaz, emésztési zavarokra.
Honest-Pumpkin-3840@reddit
pszichologushoz
Zsenialis_otlet@reddit
Ne eméssze emiatt magát?
Honest-Pumpkin-3840@reddit
uhb+
jboglarka@reddit (OP)
tervben van az is. köszi, hogy válaszoltál!
Honest-Pumpkin-3840@reddit
nincs szervi ok, akkor a pszich a legvaloszinubb. de a tunetektol megvjobban szorongsz, ordogi kor...
DrTorrente@reddit
A bélflórádat kell hogy rendbehozd, endokrinológus után még dietetikus ajánlott. Ilyen-olyan probiotikummal ez nem nem feltétlen megy ennyi idő után.
vahokif@reddit
A glutént mennyire figyelmesen hagytad el? Ha cöliákiás vagy akkor kis mennyiségektől is rosszul lehetsz.
jboglarka@reddit (OP)
sima zabpehely helyett gluténmentes, pufirizs is, stb. figyelek a boltban a címkékre, hogy minden gluténmentes legyen
ern0plus4@reddit
Nem lesz rosszul azonnal, csak hosszú távon. Aztán lehet, hogy valaki meg igen, de akit én ismerek, az nem, nagyon oda kell neki figyelnie emiatt.
Van egy dióra érzékeny haverom, mentünk kajálni, ki volt rakva valami szép nagy diós süti. "Vajon ez rendes dió vagy ilyen utánzat szar?" - lamentáltam hangosan. Haverom letört egy picurka kis diómorzsát, megnyalta: "nem dió". Ha dió lett volna, már bizsergett volna tőle a nyelve :)
vahokif@reddit
Rövid távon és hosszú távon is rossz tud lenni.
Less_Error_5590@reddit
Étkezési naplót próbáltál már vezetni? Valahogy gasztro téren mindig a glutén-laktóz-tejfehérje pályán indulnak el, de sokaknak abszolút nem (vagy nem csak) ezekkel van a baja. Amikre kiemelten figyelj oda: tartósítószerek, nedvesítőszerek, térfogatnövelő szerek. Vezesd pár napig / 1 hétig úgy a naplódat, hogy kizársz bizonyos szereket (nagyon szigorúan, még egy rágót se egyél, ha az van benne!) és nézd meg, hogy javulnak-e a tüneteid.
Ismeretségi körömben többeknek is hosszan elhúzódó, orvos által fel nem oldható gasztro problémáját oldotta meg ez a módszer és olyan érzékenységekre derült fény, amit se allergia vizsgálaton, se érzékenységvizsgálaton nem néznek. Jah és a 200, meg 500, meg akárhányszáz ételes érzékenység teszteket felejtsd el, tudományosan igazolt, hogy NULLA relevanciája van azzal kapcsolatban, hogy ki mire érzékeny = pénzlehúzás a javából.
A pszichés részére azért nem reagálnék, mert ahogy te is mondod, a tüneteid váltották ki a pszichés problémát és nem fordítva. Ettől függetlenül persze nem árt a mentális egészség, főleg a puffadás tekintetében, de ha megszűnik a kiváltó hatás, könnyen lehet, hogy mentálisan is jobban leszel majd.
jboglarka@reddit (OP)
sajnos valószínű a munkahelyi stressz is nagyban közrejátszhat ebben, meg a több műszakos munkarend. :( köszi a válaszod, ez az étkezési naplós dolog nagyon jó ötlet, holnaptól el is kezdem.
annajeney@reddit
Nekem ugyanez volt, IBS, a stressz hozta ki. Mivel az agy és a bélrendszer szorosan összekapcsolódik ezért az ingerekre érzékenyebben reagálsz. Nekem SSRI gyógyszer tette rendbe amit pszichiáter írt fel. Nem mondom hogy nincsenek fellángolásaim, de határozottan jobb: előtte nem tudtam felegyenesedni vécézés után a hasi fájdalomtól.
Fancy_Estimate6036@reddit
Sibo?
izz420@reddit
Hormonvizsgálaton voltál?
jboglarka@reddit (OP)
nem még. egyenlőre csak gasztroenterológusnál.
izz420@reddit
Akkor egy endokrinológust még keress fel. Azzal nagyjából ki is zárod a szervi problémát és mehetsz tovább mentális vonalon. Jobbulást!
jboglarka@reddit (OP)
nagyon szépen köszönöm a válaszod, és a segítséget!